fbpx

Általános Szerződési Feltételek

Sparking Általános Szerződési Feltételek

 

 

(hatályos: 2019. június 1-től visszavonásig)

 

 

Kérjük, hogy a szolgáltatások igénybevétele előtt olvassa el figyelmesen a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat.

 

 

 

  1. Bevezető rendelkezések

 

 

1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek („ÁSZF”) a Parkour Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság által üzemeltetett „Sparking” elnevezésű Alkalmazás, valamint az Alkalmazáson keresztül igénybe vehető Szolgáltatás igénybevételének feltételeit és részletes szabályait tartalmazza a Star Park Holding Zrt. által kezelt és üzemeltetett Parkolóházak tekintetében.

 

 

1.2. A jelen ÁSZF a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:77. §-ban foglalt általános szerződési feltételeknek minősül.

 

 

1.3. A jelen ÁSZF minden esetben a Keretszerződés, az Egyedi Szerződés, valamint az Óvadéki Szerződés elválaszthatatlan részét képezi. Ennek megfelelően a Keretszerződés, az Egyedi Szerződés és az Óvadéki Szerződés csak az ÁSZF valamint az abban foglalt, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet 11. § (1) bekezdésében foglalt előzetes tájékoztatás, az Adatvédelmi Tájékoztató az Óvadéki Szerződésre vonatkozó tájékoztató és ajánlat kifejezett elfogadását követően jön létre érvényesen. A Szolgáltatás igénybevételével a Felhasználó egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy a jelen ÁSZF-ben (ideértve annak mellékleteit is) foglaltakat elolvasta, megértette és elfogadta.

 

 

1.4. A Felhasználó az ÁSZF elfogadásával tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja, hogy a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés a.) és m.) pontja szerint a 20. §-ban foglalt elállási/felmondási jog a Felhasználót nem illeti meg, e jogokat a Felhasználó csak az ÁSZF rendelkezései szerint gyakorolhatja. A Felhasználó az ÁSZF elfogadásával tudomásul veszi, hogy elállási/felmondási jogát a szolgáltatás egészének teljesítését (azaz a Parkolóházból történő sikeres kihajtást) követően nem gyakorolhatja a teljesített Egyedi Szerződés (és a kapcsolódó Keretszerződés) tekintetében, és az első Egyedi Szerződés létrehozásával kifejezetten beleegyezését adja a Szolgáltatás részére történő nyújtásának megkezdéséhez.

 

 

1.5. A Szolgáltató a „Sparking” elnevezésű Alkalmazáson keresztül komplex, kényelmi funkciókkal kiegészített parkolási szolgáltatást nyújt a Felhasználók részére, amely Szolgáltatás része a Parkolás Felhasználói élményét javító egyszerű fizetési megoldás.

 

 

 

  1. A Szolgáltató a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet 11. § (1) bekezdése szerint a távollévők között kötött szerződés megkötését megelőzően az alábbi előzetes tájékoztatást nyújtja a Felhasználó részére:

 

a.) a szerződés szerinti szolgáltatás lényeges tulajdonságai:

A „Sparking” applikáció egy iOS vagy Android operációs rendszerkörnyzetben, Mobileszközöz futtatható számítógépes szoftver, amelyen a Felhasználó a Mobileszközén keresztül elvégezheti a Szolgáltatásra vonatkozó Regisztrációját, és amelyet a Regisztrációt követően a Szolgáltatás igénybevételéhez használhat.

 

b.) a Szolgáltató neve: Parkour Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszám: 01-09-303490, adószám: 26130107-2-43, weboldal: https://www.sparking.eu)

 

c.) a Szolgáltató székhelyének postai címe, telefonszáma és az elektronikus levelezési címe, és annak a vállalkozásnak az adatai, amelynek a nevében eljár:

1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8., tel.:+36 70 6706470,support@rollet.hu, a Szolgáltató kizárólag saját nevében jár el.

 

d.) a Szolgáltató vállalkozási helyének és panaszügyintézésének címe, ügyfélszolgálata: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. IV. emelet 

 

e.) a szerződés szerinti szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összege vagy – ha a szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – annak számítási módja, valamint az ezen felül felmerülő valamennyi költség:  

A Sparking Alkalmazás mint számítógépes szoftver Felhasználó általi letöltésének külön díja nincs, a Felhasználó eshetőlegesen köteles lehet az internetes hálózat használata során az Alkalmazás letöltésével összefüggésben felmerült forgalmi díj megfizetésére. Erre a hírközlési szolgáltató díjszabása az irányadó.

A parkolási Szolgáltatás díjának megfizetése történhet utólagosan és előfizetés útján. Előfizetés (Bérlet) esetében a Bérlet ellenértékének megfelelő díjat köteles fizetni a Felhasználó, utólagos fizetés esetében az Egyedi Szerződés fennállása során rögzített Parkolási Idő és az adott Parkolóház adott időszakra vonatkozó időarányos parkolási díjának szorzataként kerül kiszámításra a fizetendő díj. A Felhasználó eshetőlegesen köteles lehet az internetes hálózat használata során a felmerült forgalmi díj megfizetésére. Erre a hírközlési szolgáltató díjszabása az irányadó. 

 

f.) előfizetést magában foglaló szerződés esetében az ellenszolgáltatás teljes összege a számlázási időszakra vonatkozó valamennyi költséget tartalmazza-e:

Előfizetés (Bérlet) esetében teljes összege az internethasználat költségén kívül minden szerződéses költséget magában foglal.

 

g.) a szerződés megkötéséhez alkalmazott, távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz használatának díja:

Az elektronikus hírközlési szolgáltató által a Felhasználó számára az előfizetői szerződésben meghatározott díjon felül további díj a Felhasználót, sem a telefonhívás, sem az üzenetküldés emelt díjas szolgáltatás igénybevételével nem jár.

 

h.) a teljesítés feltételei, így különösen a fizetés és a teljesítési határidő, valamint a Szolgáltató panaszkezelési módja:

A Parkolási Szolgáltatás esetében a fizetés előfizetés (Bérlet) vagy utólagos fizetés alapján történhet. A teljesítési (fizetési) határidő előfizetés (Bérlet) esetében az az Egyedi Szerződés megkötésével egyidejűleg, utólagos fizetés esetében a Parkolóházból való kihajtás időpontja.

A Felhasználó panaszát benyújthatja személyesen írásba foglalva a Szolgáltató Ügyfélszolgálatán, megküldheti elektronikus és, postai úton a support@rollet.hu e-mail címre, vagy a 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. IV. emelet postai címre.

 

i.) kellékszavatosság és a termékszavatosság:

A Felhasználó a Sparking alkalmazás esetleges szoftverhibái a Felhasználók bejelentései alapján folyamatosan javítja, és a kijavított szoftver az Appstrore és a Google Play szoftveráruházakból tölthető le.      

 

j.) jótállás

A Szolgáltató sem a Sparking alkalmazásra mint számítógépes szoftverre, sem a Parkolási Szolgáltatásra szerződéses jótállást nem biztosít.

 

k.) a Felhasználó kötelezettségeinek szerződés szerinti legrövidebb időtartama:

A Felhasználó kötelezettségeinek legrövidebb időtartama a Keretszerződés fennállásának tartama.

 

l.) a Felhasználó által a Szolgáltató kérésére fizetendő vagy biztosítandó letét vagy egyéb pénzügyi biztosíték nyújtása és annak feltételei:

A Keretszerződés és az Egyedi Szerződés megkötésének és a Szolgáltatás nyújtásának előfeltétele a Ptk. 5:95. § (1) bekezdése szerint az Óvadéki Szerződés megkötése, melynek részletes szabályait az ÁSZF 9. – 10.  pontjai tartalmazzák

 

m.) a jogszabályi előírás vagy a Szolgáltató döntése alapján a Szolgáltatóra nézve kötelező peren kívüli panaszkezelési mód és vitarendezési mechanizmus igénybevételének lehetősége:

A Szolgáltatót erre vonatkozó jogszabályi kötelezettség nem terheli, és ilyennek a Szolgáltató saját döntése alapján nem veti alá magát.

 

n.) a békéltető testülethez fordulás lehetősége, a Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és székhelyének postai címe:

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 18. § (1) bekezdése szerint a Felhasználó fogyasztóvédelmi panaszával a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Budapesti Béléltető Testülethez fordulhat, melynek székhelye 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III/10.

 

 

  1. Fogalmak

 

 

A jelen ÁSZF-ben nagy kezdőbetűvel írt fogalmak az alábbi jelentéssel bírnak:

 

 

3.1. Adatvédelmi Tájékoztató: A Szolgáltatás során felmerülő adatkezelés részletes szabályait tartalmazó tájékoztató, amely a jelen ÁSZF részét képezi és a jelen ÁSZF 1. sz. mellékletében található.

 

 

 

3.2. Alkalmazás: A Szolgáltató által fejlesztett és a Szolgáltató kizárólagos tulajdonában álló alkalmazás (IT applikáció), amelyen a Felhasználó a Mobileszközén keresztül elvégezheti a Szolgáltatásra vonatkozó Regisztrációját, és amelyet a Regisztrációt követően a Szolgáltatás igénybevételéhez használhat.

 

 

 

3.3. ÁSZF: A Szolgáltató jelen általános szerződési feltételeit jelenti, amelyek a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan keretjelleggel szabályozzák a Szolgáltató és a Felhasználó/Üzleti Felhasználó, valamint a Felhasználó és a Parkolóház, valamint azok üzemeltetője, a Star Park Holding Zrt. között létrejövő jogviszonyokat.

 

 

 

3.4. Bankkártya: A Felhasználó által a Regisztráció során vagy később megadott és regisztrált a hitelintézetekről és pénzügyi szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 55. c.) pontjában meghatározott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amely az igénybevett parkoláshoz tartozó Parkolási Díj és a Teljes Óvadéki Összeg kiegyenlítésére és blokkolására szolgál, és amelynek lejárata későbbi mint az adott bankkártya Alkalmazásban való regisztrációjának időpontja.

 

 

 

3.5. Bérletes Felhasználó: 3.5.1. Bérletes Felhasználónak minősülnek egyrészt mindazon Felhasználók, akik egy adott Parkolóház vonatkozásában a Parkolóház által kiállított Parkolásra jogosító bérlettel rendelkeznek. A Bérletes Felhasználó adatait a Parkolóházak üzemeltetője, a Star Park Holding Zrt. a Szolgáltatóval kötött szerződésben meghatározottak szerint bocsátják a Szolgáltató rendelkezésére, velük szemben a Szolgáltató egyetlen kötelezettsége a Parkolóházba való bejutás és az onnan való kijutás biztosítása a Parkolóház által átadott adatok alapján, a Szolgáltató részükre Szolgáltatást nem teljesít, velük sem Keretszerződést, sem Egyedi Szerződést nem köt.

3.5.2. Előfizetéses (Bérletes) Felhasználók azon Felhasználók, akik egy adott Parkolóház vonatkozásában a Szolgáltató Sparking applikációján keresztül elektronikus úton vásárolnak előre fizetés útján egy meghatározott időszakra Szolgáltatást, az adott Parkolóházra vonatkozó feltételek elfogadása mellett.

 

 

 

3.6. Egyedi Szerződés: Az egyes Parkolásokra vonatkozó megállapodást jelenti, amelyet a Keretszerződés megkötését követően a Felhasználó ráutaló magatartásával hozhat létre a Felhasználó és a Szolgáltató között akkor, amikor a Felhasználó a Járművel a Parkolóház által a parkolási célú behajtásra rendszeresített bejáraton keresztül behajt a Parkolóház területére és akkor ér véget, amikor a Felhasználó a Járművel kihajt. Előfizetés (bérlet) vásárlása esetében az Egyedi Szerződés az Előfizetés (Bérlet) megvásárlásával jön létre az adott Parkolóházra vonatkozóan, és a Felhasználó az előfizetésben (bérletben) foglalt feltételek szerint jogosult az abban foglalt időtartamban a Szolgáltatás igénybe vételére (a teljesítés követelésére) az adott Parkolóház tekintetében. Folyamatosan időszakonként /pl. havonta/ megújított Előfizetés (Bérlet) esetében az Egyedi Szerződés az Előfizetés (Bérlet) lejártával megszűnik, és a megújítás esetén a Felek között új Egyedi Szerződés jön létre, melyre a létrejöttének időpontjában irányadó jogszabályok, ÁSZF, Parkolási Díj, Parkolóházi szabályzat stb. az alkalmazandó. 

 

 

 

3.7. Facebook Connect: Regisztrációs mód, amely azon Felhasználók számára érhető el, akik regisztráltak a www.facebook.com weboldalon. A Regisztrációs képernyőről lehetőség van tovább lépni a “Connect with Facebook’ képernyőre, ahol a közösségi oldalon használt e-mail cím, és jelszó megadásával történik a Regisztráció, továbbá a mobiltelefonszám megadásával. Felhasználó kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a Facebook fiókját törli a közösségi oldalról vagy az számára bármilyen oknál fogva elérhetetlenné válik (például felfüggesztésre kerül a Facebook által), a továbbiakban Szolgáltatáson belüli Felhasználói Fiókját az Alkalmazáson keresztül nem fogja tudni elérni. A Felhasználói Fiók nem minősül ugyanakkor töröltnek, azt minden esetben jelen ÁSZF rendelkezései szerint külön kell kérni a Szolgáltatótól.

 

 

 

3.8. Felfüggesztés: Azt az esetet jelenti, amikor a Szolgáltató felfüggeszti a Szolgáltatás igénybevételének lehetőségét egy adott Felhasználó vagy Jármű vonatkozásában, mivel a Szolgáltatónál nem áll rendelkezésre a Teljes Óvadéki Összeg egy adott Felhasználóhoz kapcsolódóan, vagy erre jogszabályi, bírósági vagy hatósági rendelkezés jogosítja vagy kötelezi.

 

 

 

3.9. Felhasználó: Az Alkalmazást letöltő és a Szolgáltatás igénybevétele érdekében az Alkalmazáson keresztül Regisztrált, és a Szolgáltatóval szerződést kötő, cselekvőképességében nem korlátozott, 18. életévét betöltött természetes személy vagy jogi személy, aki a jelen ÁSZF-ben és az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltakat elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el. A jogi személy esetében az Alkalmazást letöltő és a jogi személy képviseletében regisztráló természetes személyt és kijelölt kapcsolattartót a Szolgáltató és a Felhasználó a Ptk. 6:18. § (2) bekezdése szerint a jogi személy látszaton alapuló képviselőjének tekinti az ellenkező bizonyításáig.

 

 

 

3.10. Felhasználói Fiók: A Szolgáltató által a Felhasználó részére a Regisztráció során az Alkalmazáson belül létrehozott, jelszóval védett egyedi felület, amelyben a Felhasználó személyes adatait elérheti, módosíthatja, valamint a Szolgáltatáshoz kapcsolódó információkat elérheti.

 

 

 

3.11. Fizetési Szolgáltató: Az OTP Mobil Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.; cégjegyzékszám: 01-09-174466) amely önállóan és a Szolgáltatótól függetlenül, a Felhasználó megbízása alapján az általa üzemeltetett alkalmazáson, illetve online fizetési rendszeren keresztül lehetővé teszi a Felhasználó számára a Parkolási Díj, valamint a Teljes Óvadéki Összegnek vagy bármely más fizetési kötelezettségnek az egyszerű és gyors megfizetését és blokkolását.

 

 

 

3.12. Google Connect: Regisztrációs mód, amely azok számára érhető el, akik regisztráltak a www.google.com weboldalon. A Regisztrációs képernyőről lehetőség van tovább lépni a “Connect with Google’ képernyőre, ahol a közösségi oldalon használt e-mail cím, és jelszó megadásával történik a Regisztráció, továbbá a mobiltelefonszám megadásával. Felhasználó kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a Google fiókját törli a közösségi oldalról vagy az számára bármilyen oknál fogva elérhetetlenné válik (például felfüggesztésre kerül a Google által), a továbbiakban Szolgáltatáson belüli Felhasználói Fiókját az Alkalmazáson keresztül nem fogja tudni elérni. A Felhasználói Fiók nem minősül ugyanakkor töröltnek, azt minden esetben jelen ÁSZF rendelkezései szerint külön kell kérni a Szolgáltatótól.

 

 

 

3.13. Jármű: A Felhasználó által az Alkalmazáson keresztül rögzített és nem szüneteltetett olyan jármű, melyet beépített erőgép hajt, és amely 4 vagy több kerékkel rendelkezik, és amely megfelel az adott Parkolóház járművekre vonatkozó előírásainak.

 

 

 

3.14. Jutalom (Bónusz): A Felhasználó Szolgáltatás folyamatos használatával különböző értékű Parkolásra feljogosító kedvezményeket szerezhet mind Szolgáltatótól, vagy adott esetben Szolgáltató egyes partnereitől.

 

 

 

3.15. Kamerarendszer: A Parkolóház(ak) kapuinál önálló kamerarendszer üzemel, amely a Szolgáltatást használó Járművek azonosítására és a Parkolási Idő mérésére szolgál. Egy kamera pásztázza a Parkolóházba behajtó és onnan kihajtó valamennyi jármű rendszámát, egy másik kamera pedig akkor aktiválódik, amikor a rendszámokat pásztázó kamera valamely Járművet érzékel.

 

 

 

3.16. Keretszerződés: A Szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan a Felhasználó és a Szolgáltató által, a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal, határozatlan időre kötött keretjellegű megállapodás, amelynek hatálya alatt a Felhasználó jogosult a Szolgáltatást igénybe venni és Egyedi Szerződést létrehozni.

 

 

 

3.17. Mobileszköz: Olyan IOS vagy Android operációs rendszerű műszaki készülék, amely képes a mobil adatforgalomra és mobilkommunikációra, így különösen, de nem kizárólag, okostelefon, tablet, phablet.

 

 

 

3.18. Nyugta: A Felhasználó a Szolgáltatás igénybevételével kapcsolatosan automatikusan kiállított, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 173. §-ában foglalt adattartalommal kiállított és a 174. §-a szerint elektronikus úton előállított nyugta, amely a Felhasználó által a Regisztráció során megadott e-mail címre kerül megküldésre.

 

 

 

3.19. Óvadék: A Ptk. 5:95. § (1) és (2) bekezdése szerint a Felhasználó által a Parkolási Díjra vonatkozó követelés biztosítékaként a Szolgáltató bankszámlájára történő megfizetés útján átadott és a Szolgáltatónál a Felhasználó vonatkozásában rendelkezésre álló óvadéki összeg. Az Óvadékhoz kapcsolódó részletes szabályokat, különös tekintettel az Óvadék felhasználására vonatkozó szabályokra, a 9. és 10. pontok tartalmazzák.

 

 

 

3.20. Óvadéki Szerződés: A Felhasználó által a Szolgáltatónak fizetendő Teljes Óvadéki Összegre vonatkozó, a Szolgáltató és a Felhasználó által a jelen ÁSZF szerint megkötött szerződést jelenti.

 

 

 

3.21. Parkolás: Az a folyamat, amelynek során egy Felhasználó a vonatkozó Egyedi Szerződése alapján igénybe veszi a Szolgáltatást egy adott Parkolóházban.

 

 

 

3.22. Parkolási Díj: A Szolgáltatás igénybevétele ellenértékeként a Felhasználó által a Szolgáltatónak fizetendő pénzösszeg, amely a Parkolóházak díjszabása alapján kerül meghatározásra a Parkolóház által meghatározott elszámolási egység (például óra vagy perc) alapján, vagy amelyet a Felhasználó Előfizetés (Bérlet) vásárlása útján meghatározott időszakra előre fizet meg az előfizetéssel érintett Parkolóház díjszabása alapján a Szolgáltató részére. 

 

 

 

3.23. Parkolási Idő Kezdete: Az az időpont, amikor a Jármű behajtását a Parkolóházban telepített Kamerarendszer sikeresen érzékeli és rögzíti.

 

 

 

3.24. Parkolási Idő: Az az időtartam, amelynek kezdete a Parkolási Idő Kezdete és amelynek vége az az időpont, amikor a Jármű kihajtását a Parkolóházban telepített Kamerarendszer sikeresen érzékeli és rögzíti, kivéve ha Parkolóház vagy a Szolgáltató egyedi okból leállítja a Parkolási Időt.

 

 

 

3.25. Parkolóház(ak): A szövegkörnyezettől függően egyrészt a Szolgáltatóval a Szolgáltatás nyújtása érdekében szerződéses jogviszonyban álló Star Park Holding Zrt-t jelenti, aki a Szolgáltatás során igénybe vett parkolóhelyet ténylegesen a Felhasználó rendelkezésére bocsátja, másrészt jelenti azt a Magyarország területén található parkolóházat, felszíni parkolót vagy teremgarázst, amely területén a Szolgáltatás során igénybe vehető parkolóhelyek találhatóak.

 

 

 

3.26. Regisztráció: A Felhasználónak az Alkalmazáson keresztül történő, a jelen ÁSZF 5.2 szerinti regisztrációja, amely következtében a Felhasználó jogosult lesz Szolgáltatás használatára, a jelen ÁSZF szerinti feltételekkel.

 

 

 

3.27. Sorompó: A Parkolóházak által üzemeltetett szerkezet, amelynek fő funkciója a Járművek Parkolóházba történő ki- és beengedése. A Parkolóházak típusától függ, hogy rendelkeznek-e Sorompóval.

 

 

 

3.28. Szolgáltatás: A Szolgáltató által a Felhasználóknak nyújtott „kényelmi” szolgáltatás, amelynek része a fizetéskönnyítő szolgáltatás, valamint az, hogy a Szolgáltató a Parkolóházakban, nem exkluzív alapon, bérbe veszi egy előre meg nem határozott parkolóhely-mennyiség használati és hasznosítási jogát, és e parkolóhely-mennyiségből a konkrét parkolóhely használat jogát a Szolgáltató és a Felhasználó közti Szerződés alapján az Egyedi Szerződés megkötésekor időlegesen átruházza a Felhasználóra. A Szolgáltató díj fizetése ellenében használni engedi e parkolóhelyet a Felhasználónak, és a Parkolási Díjat a Felhasználó közvetlenül a Szolgáltatónak fizeti meg a Szolgáltatás igénybevételekor, vagy erre lehetőséget biztosító Parkolóházak esetében Előfizetés (Bérlet) vásárlása útján.

 

 

 

3.29. Szolgáltató: A Parkour Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a Szolgáltatás alapjául szolgáló Rollet rendszer egyedüli és kizárólagos tulajdonosa, létrehozója és üzemeltetője, valamint az ahhoz kapcsolódó Szellemi Alkotások kizárólagos jogosultja, melyeket jelen ÁSZF hatálya alatt Sparking néven hasznosít.

 

 

 

3.30. Szünetelés: Azok az esetek, amikor a Szolgáltatás igénybevétele valamilyen hiba vagy egyéb technikai probléma miatt nem lehetséges a Felhasználók számára.

 

 

 

3.31. Teljes Óvadéki Összeg: Az Óvadéknak a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges összege, amely 1.900,- Ft, azaz ezerkilencszáz forint. A Teljes Óvadéki Összeg mindenkori összegét a Szolgáltató a jelen ÁSZF módosítására irányadó szabályok szerint jogosult módosítani.

 

 

 

3.32. Weboldal: A Szolgáltató által a Szolgáltatáshoz kapcsolódóan üzemeltett weboldal, amely a www.sparking.eu URL címen található.

 

 

 

 

  1. Az ÁSZF hatálya, tartalma, és módosítása

 

 

 

4.1. A jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Szolgáltatóra és a Szolgáltatóval a Szolgáltatás igénybevétele érdekében szerződést kötő Felhasználóra. A félreértések elkerülése végett a jelen ÁSZF hatálya nem terjed ki a Szolgáltató és a Parkolóház között kelt megállapodásra, valamint a Parkolóház alkalmazandó szabályzataira, ugyanakkor a Felhasználó, amennyiben a Szolgáltatás igénybevételével hajt be egy Parkolóházba, köteles a Parkolóház vonatkozó szabályzatait elfogadni és betartani.

 

 

 

4.2. A Szolgáltatás igénybevételére az a Felhasználó jogosult, aki az 5.2 pontja szerinti Regisztrációs folyamatot sikeresen teljesíti.

 

 

 

4.3. Jelen ÁSZF 2019. június 1. napjától visszavonásig, vagy a vonatkozó módosítás hatályba lépéséig hatályos.

 

 

 

4.4. Amennyiben a jelen ÁSZF, a Keretszerződés vagy az Óvadéki Szerződés valamely rendelkezése érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, vagy utóbb azzá válna, az nem érinti az érintett dokumentum egyéb rendelkezéseinek érvényességét.

 

 

 

4.5. Az ÁSZF módosítása

 

 

 

4.5.1. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy jelen ÁSZF-et, az ÁSZF bármely rendelkezése vagy egésze tekintetében, időről időre módosítsa. Az ÁSZF módosítása esetén a Szolgáltató a módosítás tényét, a változások tömör összefoglalását a módosított rendelkezések megjelölésével, a módosítás hatálybalépésének dátumát és a módosított ÁSZF teljes szövegét legalább 3 (három) nappal a hatálybalépést megelőzően elérhetővé teszi és a Felhasználóknak és a Weboldalán is közzéteszi.

 

 

 

4.5.2. Az ÁSZF módosításai a hatálybalépésük időpontjában már létrejött Egyedi Szerződéseket nem érintik, ugyanakkor kiterjednek a hatálybalépésük időpontjában hatályban lévő Keretszerződésekre, és a hatálybalépést követően létrejött Egyedi Szerződésekre, ezekre a módosítás hatálybalépésének napjától kezdődően a módosított feltételek szerinti tartalommal vonatkozik az ÁSZF.

 

 

 

4.5.3. Az ÁSZF módosításának hatálybalépése után megkötött Keretszerződésekre a módosított feltételek szerinti tartalommal vonatkozik az ÁSZF.

 

 

 

4.5.4. A módosított ÁSZF hatálybalépését követően a Felhasználó által a Szolgáltatás további használata és további Egyedi Szerződés megkötése a módosított ÁSZF teljes körű elfogadását jelenti.

 

 

 

4.5.5. Az ÁSZF 4.5 pontjában foglaltaktól a Szolgáltató kizárólag abban az esetben térhet el, amikor és amennyiben az ÁSZF módosítását olyan jogszabály követeli meg, amelynek elfogadása és hatálybalépése között az ÁSZF fent hivatkozott pontjában foglaltnál rövidebb idő telik el.

 

 

 

  1. A Szolgáltatás igénybevételének feltételei, a Regisztráció és a szerződéskötés menete

 

 

 

5.1. A Felhasználó a Regisztrációt követően a Keretszerződés megkötésével jogot szerez arra, hogy a Szolgáltatást hozzáférhetőségtől függően a Keretszerződés fennállásáig – a Felfüggesztés és a Szünetelés eseteinek kivételével – igénybe vehesse úgy, hogy Egyedi Szerződést köt a Szolgáltatóval. A Szolgáltatás igénybevétele (illetve az Egyedi Szerződések megkötése) kizárólag érvényes és hatályos Keretszerződés és Óvadéki Szerződés alapján lehetséges, illetve kizárólag akkor, ha a Felhasználó vonatkozásában a Teljes Óvadéki Összeg rendelkezésre áll a Szolgáltatónál.

 

 

 

5.2. A Regisztráció

 

 

 

5.2.1. A Regisztráció első szakasza

 

 

 

5.2.1.1. A Regisztrációhoz szükséges az Alkalmazás letöltése és futtatása. A Felhasználó az Alkalmazást App Store vagy Google Play Áruház szoftveráruházakból annak futtatására alkalmas Mobileszközre letölti. Az aktuális hardver és szoftver követelményeket az Applikáció futtatásához és használatához a szoftveráruházakban elérhető ismertető tartalmazza.

 

 

 

5.2.1.2. Az Alkalmazásba való első bejelentkezéshez a következő személyes adatok valamelyikének megadása szükséges a Regisztráció megkezdése érdekében:

 

 

  • (i) az „ÚJ FELHASZNÁLÓI FIÓK” menüpontra való kattintással valós e-mail cím megadása, amely esetén egy külön, a Szolgáltatáshoz tartozó biztonságos jelszó megadása is szükséges, vagy

 

 

 

  • (ii) az „EGYÉB BEJELENTKEZÉS” menüpontra való kattintással Facebook Connect vagy Google Connect megadása.

 

 

 

5.2.1.3. A Felhasználó a fentiek megadását követően tud bejelentkezni az Alkalmazásba.

 

 

 

5.2.1.4. A fentieket követően, az Alkalmazáson belül történő továbblépéshez minden esetben szükséges az, hogy a Felhasználó jelölőnégyzet használatával azok áttanulmányozását követően elfogadja az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót, valamint választása szerint a promóciós megkeresésekkel kapcsolatos hozzájárulását is megadja, vagy azt visszautasítsa. Ezen túlmenően Facebook Connect-tel vagy Google Connect-tel történő belépéskor a Felhasználónak hozzá kell járulnia ahhoz is, hogy a Facebook és Google profiljában tárolt személyes adataihoz a Szolgáltató az Alkalmazásba való belépés érdekében hozzáférjen.

 

 

 

5.2.1.5. A jelen 5.2.1 pontban leírt Regisztrációs lépések elvégzésével létrejön a Felhasználói Fiók, azonban a Regisztráció nem teljes és a Szolgáltatás még nem vehető igénybe.

 

 

 

5.2.2. A Regisztráció második szakasza:

 

A Regisztráció első szakaszát követően a Szolgáltatás teljes körű igénybevétele érdekében a Felhasználónak el kell végeznie a Regisztráció második szakaszát. A Regisztráció második szakasza a következő pontokban meghatározott lépésekből áll:

 

 

 

5.2.2.1. Felhasználó az Alkalmazáson belül kitölti a regisztrációs adatlapot és megadja a családi nevét, utónevét, e-mail címét és telefonszámát és elvégzi az 5.2.2.5. pontban foglaltakat is. Amennyiben a Felhasználó jogi személy, a jogi személy képviseletében a Regisztrációt a kapcsolattartó személy végzi el a fentiekkel azonos módon, a saját személyes adatai megadásával. A jogi személy adatait a számlázás során szükséges megadni (ld. 8.6.5. pont). A Szolgáltató és a Felhasználó a jogi személy kapcsolattartóját a Ptk. 6:18. § (2) bekezdése szerint a jogi személy látszaton alapuló képviselőjének tekinti az ellenkező bizonyításáig.

 

 

 

5.2.2.2. A regisztrációs adatlap Felhasználó általi jóváhagyását követően Felhasználó a megadott telefonszámra egy ellenőrző SMS üzenetet kap. Az SMS üzenet egy megerősítő kódot tartalmaz, amelynek az Alkalmazáson keresztül történő megadásával a Felhasználó megerősíti a telefonszámát.

 

 

 

5.2.2.3. Ezt követően a Felhasználó a megadott e-mail címére egy ellenőrző e-mailt kap, amelyben egy e-mail címet megerősítő linkre kattintva az e-mail címét megerősíti.

 

 

 

5.2.2.4. Az email cím megerősítését követően a Felhasználó az Alkalmazáson keresztül rögzíti annak a járműnek vagy járműveknek a rendszámát, amelyekkel a Szolgáltatást igénybe kívánja venni. Egy Felhasználói Fiókhoz korlátlan számú rendszám rendelhető hozzá, viszont egy rendszám csak egy Felhasználói Fiókhoz tartozhat.

 

 

 

5.2.2.5. A Felhasználó jelölőnégyzet használatával elfogadja az Óvadéki Szerződésre vonatkozó ajánlatot és tájékoztatást, megköti az Óvadéki Szerződést és kiválasztja, hogy a Regisztrációval egyidejűleg a Teljes Óvadéki Összeget megfizeti-e vagy ellenőrző fizetést teljesít. Az Óvadékra irányadó szabályokat a jelen ÁSZF 9. pontja tartalmazza.

 

 

 

5.2.2.6. Következő lépésként a Felhasználónak meg kell adnia a Bankkártya adatait, amellyel a későbbi fizetéseket teljesíteni tudja, a következők szerint:

 

 

  • (i) A Bankkártya adatokat a Felhasználónak a Szolgáltató Fizetési Szolgáltatója által biztosított felületen kell megadnia.

 

 

 

  • (ii) A Felhasználó a Bankkártya adatok rögzítése során választása szerint a Teljes Óvadéki Összeget a Fizetési Szolgáltató közreműködésével megfizeti vagy csak 100 Ft ellenőrző fizetést teljesít, amely összeg azonnal visszautalásra kerül a Felhasználó részére.

 

 

 

  • (iii) Egy Felhasználói Fiókhoz csak egy Bankkártya rendelhető hozzá.

 

 

5.2.2.7. A Szolgáltató a Felhasználó regisztrációs jognyilatkozatát késedelem nélkül e-mail útján visszaigazolja. Amennyiben a valamely visszaigazolás 24 órán belül nem érkezik meg a Felhasználó által megadott email címre, a Felhasználó köteles jelezni ezt a Szolgáltatónak.

 

 

 

5.2.3. A Regisztrációhoz kapcsolódó egyéb rendelkezések

 

 

 

5.2.3.1. Be nem fejezett Regisztráció véglegesítése: A be nem fejezett Regisztráció során a Regisztráció bármely okból való megszakításáig megadott adatokat a Szolgáltató adatvédelmi okokból az Alkalmazásban nem menti, ezért a Felhasználónak a Regisztrációt az 5.2.1 ponttól kezdődően meg kell ismételnie.

 

 

 

5.2.3.2. Adatbeviteli hibák javítása: A Regisztráció befejezése előtt a Felhasználó a ”PROFIL” menüpont alatt azonosíthatja és javíthatja az adatbeviteli hibákat. A Felhasználó a Regisztráció befejezését követően is bármikor jogosult a Felhasználói Fiókban rögzített adatainak módosítására és javítására.

 

 

 

5.2.3.3. A Felhasználó kötelezettséget vállal arra és kizárólagosan felelős azért, hogy a Szolgáltatásra vonatkozó Regisztráció során és azt követően is kizárólag valós, nem félrevezető nyilatkozatokat tegyen, valamint köteles biztosítani, hogy a Regisztráció során megadott adatai a Szolgáltatás igénybevételének ideje alatt folyamatosan valósak és naprakészek legyenek, és, hogy ennek érdekében szükség esetén haladéktalanul frissítse azokat, az ennek elmulasztásából eredő károkért a Szolgáltató nem felelős. A Felhasználó büntetőjogi felelőssége tudatában kifejezetten kijelenti, hogy az általa megadott személyes, számlázási, illetőleg a Szolgáltatás használata során bármely módon Szolgáltató rendelkezésére bocsátott adatok valósak, helyesek, és a Szolgáltató vagy harmadik személy jogát, jogos érdekét nem sértik. A Szolgáltató, amennyiben tudomására jut vagy az valószínűsíthető, hogy a Felhasználó által megadott adatok nem, vagy részben nem valósak, pontosan, teljesek, vagy egyéb módon jogellenes vagy szerződésellenes elemeket tartalmaznak, jogosult a Szolgáltatást megtagadni és további jogkövetkezményeket alkalmazni a jelen ÁSZF-ben, illetve a vonatkozó jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően.

 

 

 

5.2.3.4. Az 5.2.3.3 pont szerinti feltételek ellenőrzése és fennállásuk megállapítása a Szolgáltató diszkréciójába tartozik. A Felhasználói Fiókban megadott adatok helyességét, valódiságát, valamint a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges körülményeket Szolgáltató bármikor jogosult (de nem köteles) ellenőrizni, illetve ésszerű határidő tűzésével (amely minimum 20 naptári nap) felszólító e-mailben kérni, hogy a Felhasználó a megadott adatok valóságát alátámasztó okmányait a Szolgáltató ügyfélszolgálatán mutassa be. Amennyiben a Felhasználó a kérésnek a megadott határidőn belül nem tesz eleget, azaz nem igazolja a kért adatok meglétét és érvényességét vagy a Szolgáltató saját hatáskörében nem találja jogszerűnek azokat, jogosult a Felhasználóval kötött Keretszerződést azonnali hatállyal megszüntetni, illetve a Felhasználó Felhasználói Fiókját megszüntetni minden további indoklási, kártérítési, kártalanítási vagy bármilyen egyéb megtérítési jogkövetkezmény viselése nélkül. Valótlan adatok vagy adatokkal visszaélés esetén a Szolgáltató megteszi a Felhasználóval szemben szükséges jogi lépéseket.

 

 

 

5.3. A Jármű hitelesítése

 

 

 

5.3.1. A Felhasználó a Járművet az Alkalmazáson keresztül (az Alkalmazás részére hozzáférést engedélyezve a Mobileszköz kamerájához) úgy hitelesítheti, hogy egy olyan fényképet készít a Járműről, amelyen a Jármű szemből látszódik, jól látható a rendszámtábla és egyértelműen nyitva van a vezető oldali ajtó, ezzel szemléltetve a Jármű feletti rendelkezési jog fennállását. A Felhasználó hozzáférést engedhet a Mobileszköz mikrofonjához.

 

 

 

5.3.2. Amennyiben egy Jármű a fenti 5.3.1 pont szerinti hitelesítés nélkül került rögzítésre, úgy e Jármű vonatkozásában következő információk érhetők el az Alkalmazáson keresztül:

 

 

  • – A Parkolás megkezdésekor a Felhasználó az Alkalmazáson belül leküldéses (push) üzenetet kap, a Parkolás helyszínét azonban ez az üzenet nem tartalmazza;

 

 

 

  • – Parkolás közben az Alkalmazáson belül megjeleníthető virtuális parkolójegyen látható az adott Parkolási Idő Kezdete óta eltelt időtartam, a Parkolási Díj aktuális összege, valamint a Jármű rendszáma, amellyel a Felhasználó a Szolgáltatást igénybe veszi;

 

 

 

  • – A Parkolás végén a Felhasználó az Alkalmazáson belül leküldéses (push) üzenet értesítést kap a Parkolás Díjról, a Parkolás helyszínének és pontos időpontjának megjelölése nélkül, csak a Parkolási Idő megjelölésével;

 

 

 

  • – A Parkolást követően az Alkalmazáson belül a Felhasználó elérheti korábbi Parkolásainak dátumát (a Parkolási Idő pontos megjelölése nélkül), a korábbi Parkolásai során fizetett Parkolási Díjat, valamint a Jármű rendszámát, amellyel a Felhasználó a Szolgáltatást igénybe vette.

 

 

 

5.3.3. Amennyiben egy Jármű a fenti 5.3.1 pont szerinti hitelesítésre kerül, úgy a Felhasználó e Jármű vonatkozásában további kényelmi szolgáltatást vehet igénybe:

 

 

  • – A Parkolás megkezdésekor a Felhasználó üdvözlő üzentet kap az Alkalmazáson belül az adott Parkolóháznál;

 

 

 

  • – Parkolás közben a Felhasználó Alkalmazáson belül megjeleníthető virtuális parkolójegyén látható a Parkolás helyszíne és az adott Parkolóház árlistája, a Parkolás aktuális időtartama (a Parkolási Idő Kezdete óta eltelt időtartam), az aktuális Parkolási Díj, a Jármű rendszáma, amellyel a Felhasználó a Szolgáltatást igénybe veszi, valamint a Parkolás Idő Kezdetének percre pontosan megjelölt időpontja;

 

 

 

  • – A Parkolás végén a Felhasználó az Alkalmazáson belül üzenetet kap a Parkolási Díjról;

 

 

 

  • – A Parkolást követően az Alkalmazáson belül a Felhasználó elérheti korábbi Parkolók megnevezését és az adott Parkolóház árlistáját, korábbi Parkolási Időket, a korábbi Parkolásai során fizetett Parkolási Díjat, a Jármű rendszámát, amellyel a Felhasználó a Szolgáltatást igénybe vette, valamint a korábbi Parkolási Idők percre pontosan megjelölt kezdetét- és végét.

 

 

5.3.4​ A Jármű hitelesítésének rendszer üzenete folyamatosan megtalálható a műszerfalon egészen addig, amíg Felhasználó nem hitelesíti Járművét.

 

5.4. A Keretszerződés megkötése

 

 

5.4.1. A Keretszerződést, amely az ÁSZF 2. sz. melléklete, a Felhasználó a Szolgáltatóval az ÁSZF 5.2.1.4. pontban foglalt feltételek elfogadásával köti meg, a 2. sz. mellékletben foglalt tartalommal. A Keretszerződés akkor lép hatályba, ha a Felhasználó az Alkalmazáson belül sikeresen Regisztrál és a Szolgáltató a Felhasználó sikeres Regisztrációját e-mailben visszaigazolja. Ezt követően az elektronikus úton megkötött, a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó határozatlan időre szóló Keretszerződés hatályba lép a Szolgáltató és a Felhasználó között. A Szolgáltató legkésőbb az első Egyedi Szerződés megkötésekor az ÁSZF-et és a Keretszerződés megkötését e-mail útján visszaigazolja a Felhasználónak a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet 18. §-ában foglaltak szerint és tartalommal.

 

 

 

5.4.2. Egy Felhasználó egy időben csak egy Keretszerződéssel rendelkezhet.

 

 

 

5.4.3. Szolgáltató tájékoztatja a Felhasználót, hogy a megkötendő Keretszerződés írásba foglalt szerződésnek minősül és a Keretszerződést a Szolgáltató a Szolgáltatásra vonatkozó szerződések nyilvántartására szolgáló rendszerében rögzíti. Szolgáltató – Felhasználó e-mailben vagy postai úton, írásban előterjesztett kérésére – a Keretszerződést a Felhasználó rendelkezésére bocsátja. A Keretszerződés nyelve magyar.

 

 

 

5.4.4. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy indokolás nélkül visszautasítsa a Keretszerződés megkötését különösen, de nem kizárólagosan, amennyiben olyan személy kíván Keretszerződést létrehozni, amelynek vonatkozásában feltételezhető, hogy az ÁSZF-ből vagy az Óvadéki Szerződésből eredő kötelezettségeknek nem tenne eleget, ideértve különösen azt, ha csalás, hamis vagy hiányos adatszolgáltatás gyanúja merül fel.

 

 

 

5.5. Az Egyedi Szerződés megkötése

 

 

 

5.5.1. Jelen ÁSZF elfogadásával a Felhasználó kifejezetten elfogadja és tudomásul veszi, hogy a Parkolóházba történő behajtásával (mint ráutaló magatartással) a jelen ÁSZF rendelkezései szerint a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés jön létre a Felhasználó és a Szolgáltató között, az ÁSZF rendelkezései szerint, a Parkolás időtartamára azaz határozott időre.

 

 

 

5.5.2. Az Egyedi Szerződés megkötésének időpontja és hatályának kezdete a Parkolás Idő Kezdete.

 

 

 

5.5.3. Abban az esetben, ha a regisztrált Felhasználó és a Jármű vezetőjének személye elválik egymástól, a Szolgáltatás igénybevételével a Felhasználó és a Járművet ténylegesen vezető személy ráutaló magatartással kifejezetten elismerik, hogy a ténylegesen vezető személyt a Ptk. 6:18. § (2) bekezdése szerint a Felhasználó látszaton alapuló képviselőjének tekintik az ellenkező bizonyításáig, és az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Szolgáltatással összefüggő bármely jognyilatkozata vagy jogcselekménye által a Felhasználó válik jogosulttá, illetve kötelezetté.

 

 

 

  1. A Felhasználói Fiók törlése és a Keretszerződés megszűnése

 

 

 

6.1. A Keretszerződés Felhasználó általi felmondása és a Felhasználói Fiók törlése

 

 

 

6.1.1. A Felhasználó a Szolgáltatóhoz intézett egyoldalú, indokolás nélküli, nyilatkozatával bármikor jogosult a Keretszerződés megszüntetésére.

 

 

 

6.1.2. A Felhasználó a „PROFIL” menüpont, Fiókom alatt található a „FIÓK TÖRLÉS” gomb használatával bármikor törölheti a Felhasználói Fiókját és megteheti a Keretszerződés megszüntetésére irányuló nyilatkozatát.

 

 

 

6.1.3. A „FIÓK TÖRLÉS” gomb megnyomás után, a Felhasználónak két megerősítő képernyőn kell megerősítenie a Felhasználói Fiók törlésére irányuló szándékát.

 

 

 

6.1.4. Az első megerősítő képernyőn a Felhasználó egy általános figyelmeztetést kap a Felhasználói Fiók törlésének következményeiről. A Szolgáltató figyelmezteti a Felhasználót, hogy a Felhasználó Fiók törlésének következményeképpen elveszik az összes rendelkezésre álló Bónusz, a Felhasználói Fiókban rögzített járművek (mind az aktívak, mind a szüneteltetettek) és a továbbiakban nem fér hozzá a „NAPLÓ” funkcióhoz. A Felhasználó figyelmeztetést kap arról, hogy a Felhasználói Fiók törlése, a törlés megerősítését követően végleges és visszavonhatatlan.

 

 

 

6.1.5. A második megerősítő képernyőn a Felhasználó tételes listát kap a Felhasználói Fiók törlésének a következményeiről, amelyek a következőek: (i) a Felhasználói Fiók törlése végleges és visszavonhatatlan; (ii) a Szolgáltatás további használatához újra Regisztrálás szükséges; (iii) a Jutalmak véglegesen elvesznek; (iv) a továbbiakban a Felhasználó nem fér hozzá a „NAPLÓ” funkcióhoz; (v) a továbbiakban a Felhasználó nem fér hozzá az ügyfélszolgálati chat előzményekhez és a hibajegyekhez; (vi) az Óvadék 15 (tizenöt) napon belül visszatérítésre kerül a Bankkártyához tartozó bankszámlaszámra. A második megerősítő képernyőn a Felhasználó a Felhasználói Fiókhoz tartozó jelszavának, illetőleg a „TÖRLÉS” szónak a beírásával, majd a „FELHASZNÁLÓI FIÓK TÖRLÉSÉT” gomb megnyomásával megerősíti és a Szolgáltató számára elküldi a Felhasználói Fiók törlésére és a Keretszerződés felmondására irányuló nyilatkozatát.

 

 

 

6.1.6. A Szolgáltató a következő képernyőn megerősíti a Felhasználói Fiók törlését és ezzel a Keretszerződés felmondására irányuló Felhasználói nyilatkozat átvételét. Ebben az esetben a Felhasználó véglegesen elveszti a 3.5.2. pontban foglalt, még le nem járt előfizetéseket (bérleteket), melyből eredő bármely követeléséről és igényéről a megerősítéssel feltétel nélkül és visszavonhatatlanul lemond.

 

 

 

6.2. A Keretszerződés Szolgáltató által felmondása

 

 

 

6.2.1. A Szolgáltató bármikor, ideértve a Felhasználó általi súlyos szerződésszegés eseteit is, indokolás nélkül jogosult a Felhasználóhoz intézett egyoldalú nyilatkozatával a Szerződés megszüntetésére. A Szolgáltató a Keretszerződés felmondásáról a Felhasználót e-mailben tájékoztatja. A Szolgáltató a felmondásra előzetes figyelmeztetés nélkül is jogosult.

 

 

 

6.2.2. A Felhasználó súlyos szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan, a Felhasználói jogosultságról valótlan nyilatkozat megtétele, részben vagy egészben valótlan adatok megadása, a Szolgáltatásnak a Szolgáltató vagy harmadik személy kárára való használata, továbbá a Felhasználó bármely fizetési kötelezettsége határidőn belül történő teljesítésének elmulasztása.

 

 

 

6.3. A Keretszerződés megszűnésére irányadó egyéb szabályok

 

 

 

6.3.1. A Keretszerződés megszűnésének időpontja a Felhasználó felmondása esetén a felmondás Felhasználó általi 6.1.5 pont szerinti megerősítése és elküldése a Szolgáltató részére, amelyet a Szolgáltató visszaigazol. A Szolgáltató felmondása a Szolgáltatónak a Felhasználó részére küldött e-mail üzenet megküldésével lép hatályba.

 

 

 

6.3.2. A Keretszerződés bármely fél általi megszüntetésével egyidejűleg az Óvadéki Szerződés is automatikusan megszűnik, és a Szolgáltató a rendelkezésre álló Óvadékot 15 (tizenöt) napon belül visszafizeti a Felhasználó részére a Felhasználói Fiókhoz tartozó Bankkártyához tartozó bankszámlára.

 

 

 

6.3.3. Amennyiben a Bankkártya (és a hozzátartozó bankszámla) megszüntetésre került vagy bármilyen okból megszűnt és így nem lehetséges az Óvadék visszafizetése a Felhasználó részére, a Szolgáltató e-mail üzenetben értesíti a Felhasználót és felhívja a Felhasználó figyelmét arra, hogy intézkedjen új Bankkártya megadásáról az Óvadék visszafizetése érdekében. A Szolgáltató ebben az esetben nem felelős az Óvadék visszafizetésének késedelméért továbbá semmilyen késedelmi kamat vagy egyéb követelésért, vagy amennyiben a Felhasználó a jelen pontban foglaltakat elmulasztja és 60 (hatvan) napon belül nem kérvényezi a Szolgáltatótól a visszafizetést, akkor az Óvadék visszafizetéséért a Szolgáltató már nem felel.

 

 

 

6.3.4. Amennyiben a Felhasználó a Szolgáltatás igénybevétele alatt kezdeményezi a Keretszerződés megszüntetését, akkor a Felhasználó a Parkolási Díjat közvetlenül a Parkolóházzal köteles rendezni. Amennyiben a felmondásra vagy a Keretszerződés megszüntetésére a Felhasználó szerződésszegése, vagy a Felhasználó érdekkörében felmerült más ok miatt kerül sor, úgy a még le nem járt előfizetések (bérletek) tekintetében a 6.1.6. pontban foglaltak alkalmazandók.

 

 

  1. A Szolgáltatás igénybevétele

 

 

 

7.1. A Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel vehető igénybe.

 

 

 

7.2. A Parkolóházak listája, az adott Parkolóházon belül a szabad helyek száma (amely egy tájékoztató jellegű adat és amely pontosságáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget), valamint az adott Parkolóházra irányadó díjszabás, továbbá eshetőlegesen az előfizetés (bérlet) elérhetősége, feltételei és díja az Alkalmazáson belül elérhetőek a Felhasználó számára, valamint esetlegesen elérhetőek az adott Parkolóházra vonatkozó hasznos információkat(pl. nyitva tartás, fénykép).

 

 

 

7.3. A Szolgáltatás igénybevételéhez használható járművek körét a Parkolóházak irányadó szabályzatai korlátozhatják, többek között az egyes jármű kategóriák, valamint egyes üzemanyag típusokat felhasználó gépjárművek vonatkozásában.

 

 

 

7.4. Egy adott Felhasználói Fiókban rögzített jármű nem tartozhat másik Felhasználói Fiókhoz is. Egy jármű csak egy Felhasználói Fiókhoz tartozhat.

 

 

 

7.5. Egy Felhasználói Fiókhoz csak egy Bankkártya tartozhat.

 

 

 

7.6. A Felhasználó és a Jármű vezetője a Parkolóház területére való behajtással elfogadja a Parkolóház alkalmazandó szabályzatait, ideértve a vonatkozó díjszabást. A Felhasználó és a Jármű vezetője a Parkolóház területén köteles a Parkolóház alkalmazandó szabályzatairól tájékozódni és azokat betartani.

 

 

 

7.7. A Szolgáltatás használata

 

 

 

7.7.1. A Szolgáltató a Parkolóházak be- és kijáratánál elhelyezett Kamerarendszeren keresztül pásztázza a be- és kihajtó járműveket.

 

 

 

7.7.2. A Szolgáltatás automatikusan elindul, amikor a Kamerarendszer egy, a Parkolóházba behajtani kívánó Járművet érzékel. A Kamerarendszer a Jármű Parkolóházba való behajtásakor automatikusan azonosítja a Jármű rendszámát, képfelvételen rögzíti a Parkolóházba történő behajtást és annak időpontját. A Szolgáltató számon tartja a Parkolási Idő Kezdete óta eltelt időt.

 

 

 

7.7.3. A Jármű Parkolóházból való kihajtásakor a Kamerarendszer automatikusan azonosítja a Jármű rendszámát, képfelvételen rögzíti a kihajtást, és a jelen ÁSZF 10. pontjának rendelkezései szerint a Parkolási Díj megfizetésre kerül.

 

 

 

7.8. Fontos figyelemfelhívások:

 

 

 

7.8.1. A Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy a Kamerarendszer képfelvételein a Parkolóházba be- és kihajtó Járműben tartózkodó utasok is rögzítésre kerülhetnek. Kizárólag a Felhasználót terheli felelősség azzal összefüggésben, hogy erről a tényről a Járművet használó vagy abban tartózkodó személyeket tájékoztassa, illetve azzal összefüggésben, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során a Járműről készített felvételeken Felhasználótól különböző harmadik személy képmása is megjelenik.

 

 

 

7.8.2. A Szolgáltató arra is kifejezetten felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy információval rendelkezik arról, hogy egy adott Jármű a Szolgáltatás igénybevétele során melyik Parkolóházban tartózkodik és ezt az információt az 5.3 pont szerinti hitelesített Jármű vonatkozásában az 5.3.3 szerint az Alkalmazáson keresztül elérhetővé teszi a Felhasználó részére is. Tekintettel arra, hogy egy Felhasználó több járművet is hozzáadhat a Felhasználói Fiókjához, a Felhasználót terheli a tájékoztatási kötelezettség az előzőekre vonatkozóan. Ezen túlmenően a Felhasználó köteles előzetesen értesíteni a jármű valamennyi használóját a Szolgáltató által kezelt adatok köréről, így a helyre (az adott Parkolóházra) vonatkozó adatok megismerhetőségéről is.

 

 

 

7.8.3. A Jármű a Szolgáltatás igénybevétele során csak a Parkolóház vonatkozó szabályzataiban megjelölt maximális időtartamig tartózkodhat a Parkolóház területén, azaz a Parkolási Idő nem haladhatja meg ezt a maximális időtartamot. A Felhasználó korlátlanul és kizárólagosan felel az előzőek be nem tartásából eredő jogkövetkezményekért.

 

 

 

7.8.4. A Felhasználó akkor jogosult a Szolgáltatás igénybevételére – ideértve 3.5.2. pont szerinti előfizetés (bérlet) vásárlását is -, ha a Teljes Óvadéki Összeg rendelkezésre áll a Szolgáltatónál. A Teljes Óvadéki Összeg megfizetésére a jelen ÁSZF 9 pontja irányadó.

 

 

 

7.8.5. Amennyiben a Teljes Óvadéki Összeg megfizetésére a Regisztráció során nem kerül sor, a Felhasználónak 100 Ft összeg megfizetésével hitelesítenie kell a Regisztráció során megadott Bankkártyáját. Ennek az összegnek a megfizetése csupán egy ellenőrző fizetést jelent, és a 100 Ft-nak a sikeres megterhelését követően az összeg a Felhasználó részére haladéktalanul visszautalásra kerül. Ugyanezen rendelkezés alkalmazandó a Regisztrációt követően megadott bankkártya hitelesítésére is.

 

 

 

7.9. A Bónusz gyűjtése és felhasználása

 

 

 

7.9.1. A Felhasználó a Szolgáltatás folyamatos igénybevétele során Bónuszt (Kedvezményeket) gyűjthet, amelyet kizárólag a Parkolási Díj kiegyenlítésére használhat fel. A Bónusz gyűjtésének feltételeit a Szolgáltató időszakosan és egyedileg határozza meg. A Bónuszhoz kapcsolódó promóciókról a Szolgáltató külön tájékoztatást ad ki.

 

 

 

7.9.2. A Felhasználó az Alkalmazás „BÓNUSZ” menüpontján belül eldöntheti, hogy a Parkolási Díj kiegyenlítésére fel kívánja-e használni a rendelkezésére álló Bónusz egyenlegét. Ebben az esetben a Parkolási Díj vagy teljes mértékben a Bónuszból kerül kiegyenlítésre, vagy a Parkolási Díj összege a Bónusz összegével csökkentésre kerül.

 

 

 

7.9.3. A Felhasználó az Alkalmazáson keresztül a „BÓNUSZ” menüpont alatt folyamatosan tájékozódhat a rendelkezésre álló BÓNUSZ egyenlegéről.

 

 

 

  1. Az Alkalmazás

 

 

 

8.1. A Szolgáltató által fejlesztett Alkalmazás Android és iOS operációs rendszerekkel működő Mobileszközökre tölthető le az App Store vagy Play Áruház alkalmazásokból.

 

 

 

8.2. A Felhasználó a Regisztrációt az Alkalmazáson belül tudja elvégezni.

 

 

 

8.3. Az Alkalmazásba történő belepéskor a Felhasználót a „KEZDŐ KÉPERNYŐ” fogadja, amelyen a következő funkciók érhetőek el:

 

 

 

8.3.1.1. „BEJELENTKEZÉS”: A Felhasználó az e-mail címe és a jelszava megadásával bejelentkezhet az Alkalmazásba. Szükség esetén az „ELFELEJTETT JELSZÓ” gomb megnyomásával a Felhasználó jelszó emlékeztetés funkciót igényelhet a Felhasználói Fiókjában megadott e-mail címre.

 

 

 

8.3.1.2. „ÚJ FELHASZNÁLÓI FIÓK”: A jelen ÁSZF 5.2 pontja szerinti Regisztrációs folyamat megkezdésére szolgáló funkció.

 

 

 

8.3.1.3 „EGYÉB BEJELENTKEZÉS”: Regisztráció esetén ezen a menüponton keresztül van lehetőség a Facebook Connect-tel vagy Google Connect-tel való első bejelentkezésre. Felhasználói Fiókokba Facebook Connect-tel vagy Google Connect-tel történő bejelentkezéshez.

 

 

 

8.4. Az Alkalmazáson belül a Felhasználói Fiókba való belépést követően a következő menüpontok érhetők el:

 

 

 

8.4.1.1. „MŰSZERFAL”;

 

 

 

8.4.1.2. „PROFIL”;

 

 

 

8.4.1.3. „TÉRKÉP”;

 

 

 

8.5. „MŰSZERFAL” menüpont

 

 

 

8.5.1. A bejelentkezést követő első felület, amely egyben az Alkalmazás központi felülete is.

 

 

 

8.5.2. A Felhasználó ezen a felületen értesül minden fontosabb rendszer üzenetről (például arról, hogy a megadott e-mail cím megerősítésre vár, vagy arról, hogy a rögzített járművet még nem hitelesítette).

 

 

 

8.5.3. A „MŰSZERFAL” menüpont alatt érhető el a Szolgáltatás térkép funkciójának kicsinyített méretű változata, amelyen a Felhasználó tájékoztató jellegű információt tud elérni a közelben található Parkolóházakról és a Parkolóházakban elérhető szabad helyek számáról, valamint a Parkolóházak által alkalmazott díjakról. Az Alkalmazáson belül a Parkolóházakban elérhető szabad helyekre vonatkozó információ csak tájékoztató jellegű, a Szolgáltatót nem terheli felelősség azzal kapcsolatosan, hogy a valós adatok az Alkalmazásban megjelenő szabad parkolóhelyek számára vonatkozó adatoktól eltérnek.

 

 

 

8.5.4. A „MÜSZERFAL” menüponton kerülnek feltüntetésre a folyamatban lévő Parkolások, a folyamatban lévő Parkolásra kattintva a Felhasználó elérheti az adott Parkolás részleteit.

 

 

 

8.5.5. A Szolgáltató bármikor jogosult híreket, hirdetéseket és promóciókat elhelyezni a „MÜSZERFAL” menüpont felületén.

 

 

 

8.6. „PROFIL” menüpont

 

 

 

8.6.1. „FIÓKOM” almenüpont

 

 

 

8.6.1.1. A „PROFIL” menüpont legfelső almenüpontja, amely a többi almenüpont felett található.

 

 

 

8.6.1.2. A személyes adatok módosítására a „FIÓKOM” almenüponton belül van lehetőség, ezek név szerint: (i) „teljes név”, „e-mail”, „telefonszám” és „jelszó módosítása”. A „FIÓKOM” almenüpont alatt tud a Felhasználó kijelentkezni, illetve a Felhasználói Fiók jelen ÁSZF 6.1 pontja szerinti törlését kezdeményezni, a „FELHASZNÁLÓI FIÓK TÖRLÉSE” gomb megnyomásával.

 

 

 

8.6.1.3. Új e-mail cím megadása esetén a Felhasználó az újonnan megadott e-mail címre érkező hitelesítő linkkel az újonnan megadott e-mail címet köteles hitelesíteni.

 

 

 

8.6.1.4. Új telefonszám megadása esetén a telefonszám elküldését követően a telefonra érkező SMS üzenetben kapott kód Alkalmazáson belüli megadásával a Felhasználó köteles elvégezni az újonnan megadott telefonszám megerősítését.

 

 

 

8.6.2. „NAPLÓ” almenüpont

 

 

 

8.6.2.1. A Felhasználó ezen almenüpont alatt éri a korábbi Parkolásainak történetét, a bármikor rögzített és esetlegesen törölt járműve(ke)t érintően is.

 

 

 

8.6.2.2. A „NAPLÓ” almenüpont alatt elérhetőek el a Felhasználó egyes virtuális parkolójegyei, amelyeken attól függően, hogy a Felhasználó a Járművet hitelesítette-e vagy sem, a jelen ÁSZF 5.3.2 vagy 5.3.3 pontjai szerinti információkat megfelelően tartalmazzák.

 

 

 

8.6.3. „JÁRMŰVEK” almenüpont:

 

 

 

8.6.3.1. A „JÁRMŰVEK” almenüpontban a Felhasználó a rendszám törlésével bármikor eltávolíthat korábban megadott járművet, vagy új rendszám beírásával új járművet rögzíthet.

 

 

 

8.6.3.2. A Felhasználó a „JÁRMŰVEK” almenüpont alatt az egyes járműveket kiválasztva megtekintheti az adott járműhöz tartozó „NAPLÓT”, amely a vonatkozó Parkolási történetet tartalmazza.

 

 

 

8.6.3.3. A Felhasználó az Alkalmazáson keresztül bármikor jogosult egy adott Jármű szüneteltetésére a „JÁRMŰVEK” almenüpont alatt a „SZÜNETELTETÉS” opció kiválasztásával.

 

 

 

8.6.3.4. Ha egy Jármű szüneteltetésre kerül, az adott jármű vonatkozásában nem vehető igénybe a Szolgáltatás a jármű újra aktiválásáig. A Jármű újra aktiválása a „JÁRMŰVEK” almenüpont alatt az „SZÜNETELTETÉS” gomb kikapcsolásával történik.

 

 

 

8.6.3.5. Megkezdett és folyamatban lévő Parkolás során felmerült Parkolási Díj a Járműnek a Parkolás időtartama alatt történő szüneteltetésétől függetlenül fizetendő.

 

 

 

8.6.4. „FIZETÉSI MÓD” almenüpont

 

 

 

8.6.4.1. A jelen almenüpont alatt érhető el és tekinthető meg a Bónusz egyenlege.

 

 

 

8.6.4.2. A Felhasználó a „FIZETÉSI MÓD” almenüpontban törölhet vagy adhat hozzá új Bankkártyát a Felhasználói Fiókjához. A Bankkártya adatok módosítására nincs lehetőség. Egy Felhasználói Fiókhoz csak egy Bankkártya tartozhat. A Szolgáltató a bankkártya adatokból csak a Bankkártya lejárati dátumát, és a Bankkártya számának utolsó 4 számjegyet tárolja.

 

 

 

8.6.4.3. Új Bankkártya megadása esetén a Felhasználó a Fizetési Szolgáltató közreműködésével köteles 100 Ft ellenőrző fizetést teljesíteni, amely összeg haladéktalanul jóváírásra kerül a Felhasználónál. Egy Felhasználói Fiókhoz csak egy Bankkártya társítható, így új Bankkártya adatok megadására csak akkor van lehetőség, amennyiben a korábban rögzített Bankkártyát a Felhasználó törli. Amennyiben a korábban rögzített Bankkártya törlésre kerül, és egyetlen Bankkártya sincs a Felhasználói Fiókban rögzítve, az adott Felhasználó a Szolgáltatás igénybevételére addig nem jogosult, ameddig egy Bankkártyát nem rögzít, erről a Szolgáltató az Alkalmazáson keresztül értesíti a Felhasználót.

 

 

 

8.6.4.4. A „FIZETÉSI MÓD” almenüpont alatt található az „ÓVADÉK” almenüpont, ahol a Felhasználó bármikor ellenőrizheti a Felhasználói Fiókjához kapcsolódóan rendelkezésre álló Óvadékot. Az Óvadék összegének Teljes Óvadéki Összeg mértékéig történő feltöltésére egy külön gomb szolgál az „ÓVADÉK” almenüpont alatt.

 

 

 

8.6.5. „SZÁMLÁZÁSI ADATOK” almenüpont

 

 

 

8.6.5.1. Amennyiben a Felhasználó a Nyugta helyett elektronikus számlát kíván igényelni az erre szolgáló gomb segítségével bekacsolhatja a számlaigénylés funkciót. A számlaigénylés funkció bekapcsolása esetén a Felhasználónak meg kell adnia a számláza kiállításához kapcsolódó adatait, ideértve a jogi személy adatait is.

 

 

 

8.6.5.2. A Felhasználó bármikor kikapcsolhatja a számlaigénylési funkciót, ha a továbbiakban nem kíván számlát igényelni.

 

 

 

8.6.6. „ÉRTESÍTÉSEK” almenüpont

 

 

 

8.6.6.1. A Felhasználó Szolgáltató általi tájékoztatására szolgáló almenüpont. A jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben a Szolgáltató leküldéses (push) értesítéséket is küld a Felhasználó számára, ehhez annak fogadását az adott eszközön a Felhasználónak engedélyezni kell. A leküldéses (push) értesítéseket a Felhasználó bármikor jogosult kikapcsolni. Az ÁSZF, a Keretszerződés vagy az Egyedi Szerződés eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató az értesítéseket, üzeneteket leküldése (push) formátumban küldi meg a Felhasználó részére.

 

8.6.7. „Bérletek” almenüpont

 

8.6.7.1. A Felhasználó a 3.5.2. pont szerinti Előfizetést (Bérletet) is vásárolhat azon Parkolóházakban való Parkoláshoz, amelyek ezt lehetővé teszik. A Bérlet megvásárlása esetében a Parkolóház szabályzata szerint a Parkolási Díj nem az egyes Parkolások igénybevételekor a Parkolási Idő alapulvételével, hanem előzetesen, egy meghatározott időtartamra (heti, havi, negyedéves stb.) átalánydíjként kerül megfizetésre a tényleges Parkolási Időtől függetlenül.

 

8.6.7.2. A Felhasználó a Bérletvásárlást a Bérletek almenüponton belül a „Bérletvásárlás” almenüpont kiválasztásával kezdeményezheti. A kiválasztást követően azon Parkolóházak listája jelenik meg, amelyekben a Bérlet vásárlása lehetséges. 

 

8.6.7.3. A Parkolóház kiválasztását követően az adott Parkolóházban elérhető bérlettípusok megnevezése, díja, időtartama és a bérletek rövid leírása olvasható az esetleges Parkolóháztól szükséges megerősítéssel együtt. A Felhasználó az adott bérlettípus kiválasztását követően a bérlet érvényességi idejét választja ki a kezdőnap megadásával, az Alkalmazás a bérlettípushoz tartozó időtartam alapján a lejárat napját automatikusan kiszámítja.

 

8.6.7.4. Ezt követően a Felhasználó kiválaszthatja, hogy az Előfizetés (Bérlet) egyszeri alkalomra szóljon vagy folyamatos (megújuló) előfizetésként, a lejárat napját követő napon azonos feltételek mellett automatikusan megújuló, folyamatos előfizetés (bérlet) legyen, ezt az opciót a Felhasználó utólagosan is ki- és bekapcsolhatja. Ezek között való választást követően a Felhasználónak lehetősége van megjegyzést írni, majd a „Megveszem” gomb kiválasztásával véglegesítheti az Előfizetést (Bérletet)

 

8.6.7.5. Ezt követően az Alkalmazás ellenőrzi, hogy a Felhasználó rendelkezik-e érvényesen rögzített Bankkártyával, amennyiben nem, akkor az Alkalmazás az erre vonatkozó gombra kattintással a Felhasználó számára lehetővé teszi új bankkártya regisztrálását.

 

8.6.7.6. Ezt követően az Alkalmazás megjeleníti a kiválasztott és megvásárolni kívánt bérlettípus összefoglaló adatait, díját, időtartamát, és a járművekre vonatkozó esetleges korlátozásokat a bérlettel érintett Parkolóházban. Ennek alapján van lehetősége a Felhasználónak a vásárlás megerősítésére, amely alapján az Egyedi Szerződés a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejön a Teljes Óvadéki Összeg és az előfizetés (bérlet) díjának hiánytalan megfizetési időpontjában.

 

8.6.7.7. A Felhasználónak lehetősége van arra is, hogy az adott Előfizetés (Bérlet) vásárlását a „Térkép” menüpont „Térkép” almenüpontjában (8.7.1.2. pont) böngészve indítsa el azon Parkolóházak tekintetében, amelyek esetében az előfizetés (bérlet) vásárlásának lehetőségét az Alkalmazás jelzi. Erre rákattintva a Felhasználó az adott Parkolóháznál elérhető bérlettípusok között választhat, és a vásárlás folyamata azonos a 8.6.7.3., és az azt követő pontokban írottakkal.         

 

8.6.7. „ÜGYFÉLSZOLGÁLAT” almenüpont

 

 

 

8.6.7.1. A Felhasználó ezen almenüponton keresztül tud az élő chat segítségével kapcsolatba lépni a Szolgáltató ügyfélszolgálatával.

 

 

 

8.6.7.2. Az „ÜGYFÉLSZOLGÁLAT” almenüpont több képernyőről is elérhető az Alkalmazás jobb felső sarkában található ikonon keresztül. A Szolgáltató ügyfélszolgálatával történő kommunikációra az Alkalmazás más funkciójának a használata közben is lehetőség van.

 

 

 

8.7. „TÉRKÉP” menüpont

 

 

 

8.7.1.1. A „MŰSZERFAL” menüponton a térkép funkció kicsinyített változatára történő kattintással vagy a menün belül a Felhasználó elérheti a „TÉRKÉP” almenüpontot.

 

 

 

8.7.1.2. A „TÉRKÉP” almenüpontban találhatóak a Szolgáltatás használatával igénybe vehető Parkolóházak (az adott Parkolóházakban elérhető szabad helyek számát jelzi). Az egyes Parkolóházak vonatkozásában a Felhasználó az Alkalmazáson keresztül díjbecslést végezhet a tervezett Parkolási időtartamának beállításával.

 

 

 

8.7.1.3. Az egyes Parkolóházakra való kattintással a Felhasználó elérheti az adott Parkolóházakhoz kapcsolódó információkat, amelyek a következők: (i) Parkolóház neve; (ii) címe; (iii) árbecslése 1-2-3-10 órára; (iv) nyitva tartása (v) Előfizetés (Bérlet) vásárlásának lehetősége, valamint (vi) egyéb kapcsolódó információk (pl. webcím).

 

 

 

8.7.1.4. A térkép képernyőről más szolgáltatók által biztosított navigációs alkalmazások is elindíthatóak, amelyek a Felhasználó által használt Mobileszköz típusától függően a Google Maps, Apple Maps és Waze alkalmazások.

 

 

 

  1. Az Óvadéki Szerződés

 

 

 

9.1. Óvadék gyűjtésének és kezelésének szabályai

 

 

 

9.1.1. A Felhasználó köteles Óvadéki Szerződést kötni a Szolgáltatóval, a jelen ÁSZF szerinti módon és tartalommal. Az Óvadéki Szerződés a Szolgáltatónak a Parkolási Díjra vonatkozó követelését biztosítja. A Felhasználó kifejezetten elfogadja, hogy a Szolgáltató az Óvadék kezelése, őrzése, és visszautalása után költséget nem számít fel, de kamatot sem térít.

 

 

 

9.1.2. A Felhasználó a jelen ÁSZF elfogadásával tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás igénybevételének előfeltétele, hogy a Szolgáltatónál rendelkezésre álljon a Teljes Óvadéki Összeg.

 

 

 

9.1.3. Az Óvadéki Szerződés által létrehozott jogviszonyban a Szolgáltató az óvadéki jogosult, a Felhasználó pedig az óvadéki kötelezett.

 

 

 

9.1.4. A Felhasználó az Óvadék birtokát a Ptk. 5:95. § (2) bekezdése szerint a Teljes Óvadéki Összeg erejéig a Szolgáltató részére a Fizetési Szolgáltató által biztosított fizetési felületen keresztül ruházza át Bankkártyás fizetéssel vagy felhatalmazást adva a Szolgáltató számára a Bankkártyára blokkolására, illetve megterhelésére az alábbi 9.1.5-9.1.9 pontokban részletezettek szerint, a Felhasználó az Óvadéki Szerződést ekként teljesíti.

 

 

 

9.1.5. A Teljes Óvadéki Összeg első megfizetése:

A Felhasználó, döntése szerint a Teljes Óvadéki Összeget a Regisztrációval egyidejűleg, vagy, amennyiben a 7.8.5 pont szerinti lehetőséget választja, úgy a Szolgáltatás első igénybevételekor, adja át a Szolgáltató részére. Az első esetben azonnal, míg a 7.8.5 pont szerinti esetben a Szolgáltató az első Parkolásnál a behajtás előtt terheli meg a Bankkártyát a Teljes Óvadéki Összeg erejéig. A Felhasználó az Óvadéki Szerződés megkötésével egyidejűleg mindkét esetben felhatalmazást ad a Szolgáltató számára, hogy Bankkártyáját a Teljes Óvadéki Összeg erejéig megterhelje. Amennyiben a Felhasználó Bankkártyájának megterhelése sikertelen, a Felhasználó nem jogosult a Szolgáltatás igénybevételére és Egyedi Szerződés megkötésére, ideértve a 3.5.2. pont szerinti Előfizetés (Bérlet) előzetes vásárlását is.

 

 

 

9.1.6. Az Óvadék feltöltése, amennyiben az Óvadék részben vagy egészben felhasználásra került:

Amennyiben a jelen ÁSZF 9.2 pontja alapján a Szolgáltató az Óvadékot részben vagy egészben felhasználja vagy az Óvadékot a Felhasználó visszaigényelte vagy a Teljes Óvadéki Összeg más okból nem áll rendelkezésre, az Óvadék az alábbiak szerint kerül feltöltésre:

 

 

  • (i) a Felhasználó az Alkalmazáson keresztül Bankkártyás fizetéssel újra fel tudja tölteni az Óvadékot a Teljes Óvadéki Összeg erejéig;

 

 

 

  • (ii) a Szolgáltató jogosult az Óvadék Teljes Óvadéki Összeg erejéig történő feltöltésére a Felhasználó Bankkártyájának megterhelésével, a soron következő Parkolásnál a behajtást megelőzően, vagy előfizetés (bérlet) vásárlásakor, azaz Egyedi Szerződés megkötésekor. Erre a Felhasználó az Óvadéki Szerződés megkötésével kifejezetten felhatalmazza a Szolgáltatót. Amennyiben a Felhasználó Bankkártyájának megterhelése sikertelen, a Felhasználó nem jogosult a Szolgáltatás igénybevételére és Egyedi Szerződés megkötésére;

 

 

 

  • (iii) a Szolgáltató jogosult az Óvadék Teljes Óvadéki Összeg erejéig történő feltöltésére a Felhasználó Bankkártyájának megterhelésével egy napos időközönként, azokban az esetekben, amikor a Teljes Óvadéki Összeg a fentiek alapján nem áll rendelkezésre a Felhasználó vonatkozásában. Erre a Felhasználó az Óvadéki Szerződés megkötésével kifejezetten felhatalmazza a Szolgáltatót.

A Szolgáltató a Teljes Óvadéki Összeg teljesítésekor üzenetben erről tájékoztatja a Felhasználót. 

 

9.1.7. A Felhasználó a jelen ÁSZF elfogadásával hozzájárul és tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató a Teljes Óvadéki Összeg mindenkori összegét bármikor jogosult egyoldalúan módosítani. A Teljes Óvadéki Összeg összegének módosítására irányadó részletes szabályokat a vonatkozó ÁSZF módosítás tartalmazza.

 

 

 

9.1.7.1. A Teljes Óvadéki Összeg csökkentése:

Ha a Szolgáltató a Teljes Óvadéki Összeg összegét csökkenti, akkor a Szolgáltató az Óvadék és a csökkentés eredményképpen irányadó elvárt óvadéki összeg összege közötti különbözetet jóváírja a Felhasználó Bankkártyáján költség felszámítása nélkül. Ha az Óvadék összege alacsonyabb, mint a csökkentés eredményképpen irányadó elvárt óvadéki összeg mértéke, akkor a 9.1.6 pont rendelkezései alkalmazandóak.

 

 

 

9.1.7.2. A Teljes Óvadéki Összeg növelése:

Ha a Szolgáltató a Teljes Óvadéki Összeg összegét növeli, akkor a Felhasználó addig nem jogosult a Szolgáltatás igénybevételére, amíg a növelés eredményeképpen irányadó elvárt óvadéki összeg nem áll rendelkezésre a Szolgáltatónál a Felhasználó vonatkozásában. A növelés eredményképpen irányadó elvárt óvadéki összeg mértékének a kiegészítésére a 9.1.6 pont rendelkezései alkalmazandóak.

 

 

 

9.1.8. A Felhasználó a jelen ÁSZF elfogadásával tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató jogosult Felfüggeszteni a Szolgáltatást a Felhasználó vonatkozásában akkor, ha Teljes Óvadéki Összeg nem áll rendelkezésre a Szolgáltatónál. A Szolgáltató a Szolgáltatás Felfüggesztéséről haladéktalanul leküldéses (push) értesítés megküldésével és e-mail útján értesíti a Felhasználót.

 

 

 

9.1.9. Az Óvadék mértéke a jelen ÁSZF szerinti Óvadékra vonatkozó felhasználási szabályok alapján eltérhet a Teljes Óvadéki Összegtől, de nem lehet több mint a Teljes Óvadéki Összeg. A Felhasználó az Alkalmazáson keresztül mindig ellenőrizheti a rendelkezésre álló Óvadék mértékét a Profil / Fizetési mód / Kaució menüpont alatt. Az Óvadék az Alkalmazásban található Kaucióval azonos jelentéssel bír.

 

 

 

9.1.10. A Felhasználó Regisztrációjának Szolgáltató általi 5.2.2.7 pont szerinti visszaigazolását követően, a Felhasználó akkor jogosult igénybe venni a Szolgáltatást, amikor a Teljes Óvadéki Összegnek jóváírását a Pénzforgalmi Szolgáltató a Szolgáltató részére visszaigazolja.

 

 

 

9.1.11. A Szolgáltató tájékoztatja a Felhasználót, hogy a megkötendő Óvadéki Szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül és az Óvadéki Szerződést a Szolgáltató a szerződések nyilvántartására szolgáló rendszerében megőrzi.

 

 

 

9.1.12. A Felek kifejezetten tudomásul veszik, hogy az Óvadéki Szerződés a Keretszerződéstől különálló szerződésként kezelendő, és amennyiben az Óvadéki Szerződés bármilyen ok miatt esetleg érvénytelen lenne, az Óvadéki Szerződés érvénytelensége a Keretszerződés és a jelen ÁSZF érvényességét nem érinti.

 

 

 

9.1.13. Az egyes Felhasználókhoz tartozó Óvadékot a Szolgáltató a saját vagyonától elkülönítve őrzi, és olyan módon tartja nyilván, hogy a Felhasználó kérésére bármikor bizonyítható és azonosítható, hogy az adott Felhasználó a Teljes Óvadéki Összeg birtokát a Szolgálgatóra ruházta át, valamint az Óvadék aktuális mértéke is ellenőrizhető. A Szolgáltató a Felhasználóhoz tartozó Óvadékot a jelen ÁSZF 9.2 és 10. pontjában meghatározott esteket kivéve nem használja, és nem hasznosítja, az Óvadék után járó esetleges kamatot azonban jogosult a saját indokolt költségei (pl. óvadéki számla vezetésével, utalással, kezeléssel kapcsolatos költségek) fedezésére fordítani.

 

 

 

9.1.14. A Felhasználó mint óvadéki kötelezett az Óvadéki Szerződés fennállása alatt is visszakövetelheti az Óvadékot, valamint kezdeményezheti az elszámolást az Óvadék vonatkozásában. Az Óvadék visszakövetelése csak a Felhasználói Fiókhoz tartozó Bankkártya törlésével egyidejűleg lehetséges az Alkalmazáson keresztül. Az Óvadék visszaigénylése esetén a Fizetési Szolgáltató a Bankkártyára utalja vissza az Óvadékot a 9.2.3. pontban foglalt határidőben.

 

 

 

9.1.15. Bankkártya törlése esetén a Felhasználó csak akkor tudja igénybe venni a Szolgáltatást, ha új Bankkártyát ad meg a Felhasználói Fiókjához kapcsolódóan az Alkalmazáson keresztül.

 

 

 

9.1.16. Az Óvadék visszaigénylése nem szünteti meg az Óvadéki Szerződést.

 

 

 

9.1.17. Az Óvadéki Szerződés a Keretszerződés megszűnésével egyidejűleg megszűnik. Az Óvadéki Szerződés járulékos jellegénél fogva az Óvadéki Szerződés önálló felmondásnak vagy elállásnak helye nincs.

 

 

 

9.2. Az Óvadék felhasználása és visszafizetése

 

 

 

9.2.1. A Szolgáltató kielégítési joga az Óvadékkal biztosított követelés esedékessé válásakor, tehát a Parkolási Díj Felhasználó általi megfizetésének elmulasztása esetén nyílik meg. A Szolgáltató kielégítési jogának megnyílásakor a Felhasználóhoz címzett, a 9.2.2. pontban foglalt egyoldalú nyilatkozattal az Óvadék meg nem fizetett Parkolási Díjjal megegyező részének tulajdonjogát megszerzi.

 

 

 

9.2.2. A Szolgáltató nem értesíti a Felhasználót, hogy a Parkolási Díj Bankkártyán való megterhelése sikertelen volt és, hogy a Parkolási Díj kiegyenlítéséhez szükséges összeget az Óvadékból vonja le, ezt a Felhasználó az Alkalmazáson belül ellenőrizheti.

 

 

 

9.2.3. A Keretszerződés bármely fél általi megszüntetése esetén az Óvadékot a Szolgáltató 15 napon belül visszafizeti a Felhasználó részére a Bankkártyához tartozó bankszámlára költség felszámítása nélkül. A Felhasználó erre tekintettel kifejezetten elfogadja, hogy az Óvadék után részére nem jár semmilyen kamat. A Felhasználó a Keretszerződés megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatát a jelen ÁSZF 6.1.1 pontjában foglaltak szerint közölheti a Szolgáltatóval.

 

 

 

9.2.4. A Felhasználó felelős azért, hogy a Fizetési Szolgáltató felületén megadott banki adatai valósak legyenek.

 

 

 

  1. Fizetés

 

 

 

10.1. A Felhasználó a Regisztráció során a Fizetési Szolgáltatónál regisztrálja a Bankkártyáját és megadja a jelen ÁSZF szerinti fizetési felhatalmazásokat, így engedélyezi, hogy a Szolgáltató a mindenkori, illetve a Parkolási Idő alapján számított Parkolási Díjjal, vagy Előfizetés (Bérlet) vásárlása esetén annak díjával és a Teljes Óvadéki Összeggel megegyező mértékű összeget a Bankkártyáján blokkolja és, hogy a Bankkártyát ezzel az összeggel megterhelje. A Felhasználó köteles elfogadni a Fizetési Szolgáltató általános szerződési feltételeit, valamint a fizetési műveletre vonatkozó szabályait.

 

 

 

10.2. A Parkolási Díj számításának alapja a Parkolási Idő és a Parkolóház által a behajtás időpontjában meghatározott óradíj vagy percdíj, vagy Előfizetés (Bérlet) vásárlása esetében az Előfizetés (Bérlet) díjszabás szerinti fix díja. A Szolgáltató nem, a Parkolóház pedig a saját vonatkozó szabályzatai szerint jogosult a Parkolási Díj alapjául szolgáló óradíjat vagy percdíjat, illetve az Előfizetés (Bérlet) díját egyoldalúan módosítani.

 

 

 

10.3. A Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a Parkolási Díj számításának alapjául szolgáló óradíj vagy percdíj mértékével kapcsolatosan, és különösön nem felel a vonatkozó adatok megváltozásért és folyamatos naprakészen tartásáért. A Parkolóházak által a Szolgáltató részére átadott díjszabás a Parkolóház által átadott adatok alapján kerül frissítésre az Alkalmazásban.

 

 

 

10.4. A Parkolási Díj minden esetben Forintban (HUF) kerül megfizetésre, a Parkolási Díjak mindig bruttó árak, amelyek tartalmazzák a mindenkori általános forgalmi adót (ÁFÁ-t).

 

 

 

10.5. A fizetés menete:

10.5.1. Fizetés Parkolási Idő alapján számított Parkolási Díj esetében:

 

 

  • (i) Amennyiben a Felhasználó az adott Parkolóházra vonatkozóan nem rendelkezik érvényes (le nem járt) előfizetéssel (bérlettel), akkor a Szolgáltatónál a Jármű Parkolóházba való behajtásakor a Teljes Óvadéki Összegnek rendelkezésre kell állnia az Óvadéknál. A félreértések elkerülése végett, amennyiben a jelen ÁSZF alapján a Szolgáltató jogosult az Óvadék feltöltésére, úgy az Óvadék feltöltése minden esetben megelőzi a behajtást, azaz amennyiben az Óvadék összege nulla, vagy nem éri el a Teljes Óvadéki Összeget úgy a Parkolóházba történő behajtáskor a Bankkártyán először a Teljes Óvadéki Összeg kerül megterhelésre. Ha a Teljes Óvadéki Összeg nem terhelhető, úgy a Szolgáltatás nem elérhető.

 

 

 

  • (ii) Amikor a Parkolási Idő Kezdete óta eltelt időtartam alapján számítva a Parkolási Díj először eléri a Teljes Óvadéki Összeg mértékét, a Szolgáltató automatikusan blokkolja fenti (i) pont szerinti Teljes Óvadéki Összeget a Bankkártyán.

 

 

 

  • (iii) Ezt követően minden esetben, amikor a Parkolási Idő Kezdete óta eltelt időtartam alapján számítva a Parkolási Díj eléri a Teljes Óvadéki Összeg összegének valamely egész többszörösét (ez az egész többszörös: X), a blokkolt összeg feloldásra kerül, egyúttal a Bankkártyán egy, a következő képlet alapján számítandó összeg kerül blokkolásra: (X+1) * Teljes Óvadéki Összeg. Egy példával szemléltetve:amikor a Parkolási Idő Kezdete óta eltelt időtartam alapján számítva a Parkolási Díj eléri a Teljes Óvadéki Összeg négyszeresét, úgy az addig blokkolt összeg feloldásra kerül és automatikusan blokkolásra kerül a Teljes Óvadéki Összeg négyszerese.

 

 

 

  • (iv) A Parkolás során a Szolgáltató a fenti (iii) pontban meghatározott blokkolási eljárást ismétli a Parkolás befejezéséig.

 

 

 

  • (v) Amikor a Jármű kihajt a Parkolóházból a Parkolási Idő rögzítésre kerül. Ezzel egyidejűleg a Parkolási Díj megfizetése azonnal esedékessé válik és a Parkolási Díj automatikusan megterhelésre kerül Felhasználó Bankkártyáján.

 

 

 

  • (vi) A Parkolási Díj fizetésének egyes eseteire a 10.10 pont irányadó, különös tekintettel azokra az esetekre, amikor valamely jelen pont szerinti blokkolás sikertelen.

 

 

 

  • (vii) A fentiek értelemszerűen irányadók azokra az esetekre is, amikor egyidejűleg több, ugyanahhoz a Felhasználói Fiókhoz rendelt Jármű Parkolása van folyamatban.

 

10.5.2. Fizetés Előfizetés (Bérlet) vásárlása esetében:

10.5.2.1. Amennyiben a Felhasználó az adott Parkolóházra vonatkozó Előfizetést (Bérletet) vásárolt, és a vásárlást 8.6.7.6. pontban foglaltak szerint megerősítette, úgy az Egyedi Szerződés megkötéséhez a 10.5.1. (i) pontban írottak szerint a Teljes Óvadéki Összegnek rendelkezésre kell állni a Szolgáltatónál. Ennek hiányában a Felhasználónak először a Teljes Óvadéki Összeget kell megfizetnie a Szolgáltató részére. Amennyiben ez sikertelen, úgy a Szolgáltató az Előfizetés (Bérlet) vásárlását visszautasítja.    

 

10.5.2.2. Amennyiben a Teljes Óvadéki Összeg a Szolgáltatónál rendelkezésre áll, ekkor kerülhet sor az Előfizetés (Bérlet) díjának megfizetésére. Amennyiben a fizetés sikertelen, úgy a Szolgáltató az Előfizetés (Bérlet) vásárlását visszautasítja. Az Előfizetés (Bérlet) díjának sikeres megfizetése esetén – feltéve, hogy a Parkolóház az esetlegesen szükséges hozzájárulást megadta – a bérlet megjelenik a Profil/Bérletek menüpont alatt.

 

10.5.2.3. Amennyiben a Felhasználó az Előfizetéssel (Bérlettel) érintett Parkolóházban az Előfizetés (Bérlet) feltételeitől eltérő napszakban, időpontban, vagy annak lejárata után kívánja a Szolgáltatást igénybe venni, úgy az erre a Parkolási Időre eső Parkolási Díjat a Felhasználónak egyedileg kell megfizetnie a Parkolóházban az ott szokásos módon a Szolgáltatás igénybevétele nélkül.    

 

10.6. A Szolgáltató a Parkolási Díjról a Felhasználói Fiókhoz tartozó e-mail címre Nyugtát küld. A Nyugta a Szolgáltató által automatikusan kerül kiállításra.

 

 

 

10.7. Az Alkalmazáson belül a „SZÁMLÁZÁSI CÍM” menü pont alatt a Felhasználó ÁFÁ-s számlát igényelhet. Ebben az esetben a Felhasználónak meg kell adnia a kért számlázási adatokat.

 

 

 

10.8. Amennyiben a Felhasználó az adott Parkolóház tekintetében nem rendelkezik érvényes (le nem járt) előfizetéssel (bérlettel), akkor a Parkolási Díj megfizetésével megszűnik az Egyedi Szerződés.

 

 

 

10.9. Azon Felhasználók, akik egy adott Parkolóház vonatkozásában Bérletes Felhasználónak minősülnek, nem kötelesek a Szolgáltatás igénybevétele alapján Parkolási Díjat fizetni ezekben a Parkolóházakban.

 

 

 

10.10. A Parkolási Idő alapján fizetendő Parkolási Díj fizetésének egyes esetei

 

 

 

10.10.1. A Parkolási Díj nem haladja meg a Teljes Óvadéki Összeget.

 

 

  • Abban az esetben, ha a Parkolási Díj a Teljes Óvadéki Összeg mértéket nem éri el, a Szolgáltató a Felhasználó Bankkártyájáról a Jármű kihajtásakor automatikusan levonja 10.5 (I) pont szerint a Parkolási Díj összegét.

 

 

 

  • Amennyiben a Felhasználó Óvadéki Összegéből kerül megterhelésre, a Parkolási Díj megfizetése, a következő behajtáskor A Teljes Óvadéki Összeg visszatöltése elengedhetetlen a Szolgáltatás igénybevételéhez.

 

 

 

10.10.2. Parkolási Díj több mint a Teljes Óvadéki Összeg, és a Bankkártya blokkolása sikeres

 

 

  • A Szolgáltató a Felhasználó Bankkártyáján a Jármű kihajtásakor automatikusan feloldja 10.5 pont szerinti utolsó és azt megelőző blokkolásokat, és a Bankkártyát azonnal megterheli a Parkolási Díj összegével.

 

 

 

  • Amennyiben a Felhasználó Bankkártyájának megterhelése sikeres, a Parkolási Díj megfizetésre kerül, és az Óvadék nem kerül felhasználásra.

 

 

 

  • Amennyiben a Felhasználó Bankkártyájának megterhelése sikertelen, a Jármű elhagyhatja a Parkolóházat, azonban a Parkolási Díj a Bankkártya a 10.5 pont szerinti utolsó blokkolásának összegével került megterhelésre, illetve az ezt meghaladó rész tekintetében az Óvadékból történő levonással kerül megfizetésre.

 

 

 

10.10.3. Parkolási Díj több mint a Teljes Óvadéki Összeg és a Bankkártya blokkolása sikertelen volt

 

 

  • Amennyiben a Parkolási Díj meghaladja a Teljes Óvadéki Összeget és a 10.5 pont szerinti utolsó blokkolás sikertelen volt (erről a Szolgáltató leküldéses (push) értesítés küldésével értesíti a Felhasználót), a Szolgáltató a 10.5 pont szerint eljárva ismét végrehajtja az utolsó előtti blokkolást. Amennyiben ez sikeres, a Parkolás végeztével a Jármű elhagyhatja a Parkolóházat, azonban a Parkolási Díj a Bankkártya ugyanezen összeggel történő megterhelésével, illetve az ezt meghaladó rész tekintetében az Óvadékból történő levonással kerül megfizetésre.

 

 

 

  • Amennyiben a fenti pont szerinti megismételt blokkolás is sikertelen a Szolgáltató feloldja a Bankkártyán a blokkolásokat, a Jármű pedig csak abban az esetben hagyhatja el a Parkolóházat, ha a Parkolási Díj közvetlenül a Parkolóház részére, a hagyományos módon, megfizetésre került. A Szolgáltató minderről az Alkalmazáson belüli ún. „teljesítési utasítással” értesíti a Felhasználót, külön kiemelve, hogy a fizetés hagyományos módon a Parkolóháznak teljesítendő.

 

 

 

  • A Szolgáltató egyidejűleg tájékoztatja a Parkolóházat (megjelölve az érintett Járművet, valamint a Parkolási Idő Kezdetét) arról, hogy az érintett Felhasználó a Parkolási Díjat – a Parkolóház vonatkozó szabályzatai szerinti módon – közvetlenül fogja rendezni a Parkolóházzal. A Szolgáltató ebben az esetben a Felhasználó felé a Jármű vonatkozásában fennálló Parkolási Díjra vonatkozó követelését engedményezi a Parkolóházra.

 

 

 

  • A Szolgáltatás az engedményezés tényéről is értesíti a Felhasználót. A Parkolóház az engedményezés következtében közvetlenül lesz jogosult a Felhasználótól követelni a Parkolási Díjat. Az engedményezéssel a Szolgáltató és a Felhasználó között fennálló Egyedi Szerződés megszűnik.

 

 

 

  • A Parkolási Díjnak a Szolgáltató által a Parkolóházra való engedményezése során az Óvadék engedményezése nem történik meg, az továbbra is a Szolgáltatónak a Felhasználóval szembeni Parkolási Díjra vonatkozó követeléseit biztosítja.

 

 

 

10.10.4.Türelmi időre vonatkozó szabályok

 

 

  • Bizonyos Parkolóházak a vonatkozó szabályzataik alapján úgynevezett türelmi időt alkalmaznak, amelynek lényege, hogy amennyiben a Jármű a türelmi időn belül kihajt a Parkolóházból, úgy e Jármű tekintetében nem fizetendő a Parkolási Díj. Amennyiben a Jármű a türelmi idő végéig nem hajt ki a Parkolóházból, úgy a türelmi idő a Parkolóház szabályzatai függvényében kerül felszámításra a Parkolási Díj meghatározása során.

 

 

 

  1. Adatvédelem

 

 

 

11.1. A Szolgáltatással kapcsolatosan a Felhasználó és a járművet a Felhasználó engedélyével használó és annak jelen szabályzat tájékoztatását megadó bármely magánszemély személyes adatainak kezelésére is sor kerül. Az adatkezelés részletes szabályait a külön Adatvédelmi Tájékoztató tartalmazza, amely az ÁSZF részét képezi. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy az ÁSZF regisztráción keresztül történő elfogadásával az Adatvédelmi Tájékoztatót is kifejezetten elfogadja.

 

 

 

11.2. Az Adatvédelmi Tájékoztató a https://www.sparking.eu/adatvedelem linken érhető el.

 

 

 

  1. Felelősség

 

 

 

12.1. Az Alkalmazáson belül a Parkolóházakban elérhető szabad helyek számára vonatkozó információ csak a Parkolóházaktól beszerzett tájékoztató jellegű információn alapul, a Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, hogy a szabad parkolóhelyek száma az adott Parkolóházban valóban megegyezik az Alkalmazáson belül feltüntetett adatokkal.

 

 

 

12.2. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Parkolóházban a Parkolás során a Felhasználó Járművében keletkezett esetleges károkért.

 

 

 

12.3. A Felhasználó, függetlenül attól, hogy Járművet milyen jogcímen használja, szavatol egyrészt azért, hogy a Járművet jogszerűen használja másrészt azért, hogy a Jármű használatát másnak kizárólag jogszerűen engedi át a Szolgáltatás igénybevétele kapcsán. A Szolgáltató nem felelős azért, hogy a Járművet ténylegesen használó személy jogosult-e a Jármű használatára és a Szolgáltatás igénybevételére.

 

 

 

12.4. A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Jármű használatból eredő károkért.

 

 

 

12.5. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Parkolóházban a Felhasználó és utasai által okozott károkért.

 

 

 

12.6. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatónak semmilyen ráhatása sincs a Fizetési Szolgáltató működésére, így a Szolgáltató nem vállal semminemű felelősséget a Fizetési Szolgáltató rendeltetésszerű működéséért, így különösen, de nem kizárólagosan nem felel a fizetés során elkövetett technikai, adminisztrációs vagy egyéb hibákért, így többek között például, ha a Fizetési Szolgáltató esetlegesen valamely Parkolási Díj összegét helytelenül vonja le a Felhasználó bankkártyájáról. Ilyen esetben a Felhasználó Fizetési Szolgáltató közvetlen megkeresése mellett köteles a Szolgáltató felé is jelezni fenti hibákat.

Továbbá a Szolgáltató nem felel sorompó technika esetleges meghibásodásából, vagy nem rendeltetésszerű működéséből eredő károkért, vagy bármely egyéb jogkövetkezményért, valamint az alvállalkozók szolgáltatásainak folyamatos és szerződésszerű teljesítéséért, valamit azok jogellenes magatartásának bármely következményeiért, ezek közvetlenül az alvállalkozókkal szemben érvényesíthetőek.

 

 

 

12.7. A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Parkolóház esetleges nem üzemszerű szolgáltatásáért vagy szolgáltatásának előre nem látható kimaradásáért.

 

 

 

12.8. A Bérletes Felhasználó adatainak átadása Szolgáltató részére a Parkolóházak kötelezettsége. A Szolgáltató semmilyen felelősség sem terheli ahhoz kapcsolódóan, hogy a Parkolóházak megfelelően adták át a Bérletes Felhasználó adatait a Szolgáltató részére.

 

 

 

12.9. A Szolgáltató az Alkalmazást rendszeresen frissíti és fejleszti. A Szolgáltató nem vállal felelősséget és nem kötelezhető semmilyen kár megtérítésére az Alkalmazás vagy Szolgáltatás hiba nélküli, vírusmentes és akadálymentes elérhetőségével vagy egyéb szünetelésével összefüggésben. Amennyiben az Alkalmazás vagy Szolgáltatás szünetel, a Szolgáltató minden ésszerű lépést megtesz annak érdekében, hogy a Felhasználókat értesítse a szünetelésről.

 

 

 

12.10. A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Felhasználó internetkapcsolatában vagy készüléke operációs rendszerében jelentkező olyan hiba miatt, ami az Alkalmazás elérését akadályozza.

 

 

 

12.11. A Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, ha a Parkolóházból való be- vagy kihajtás során a Felhasználó akadályoztatva van (pl. a Sorompó meghibásodása miatt).

 

 

 

12.12. A Szolgáltató nem felel az olyan költségekért és károkért, amelyek abból erednek, hogy a Felhasználó a Parkolóházba történő behajtáskor párhuzamos Parkolást indít (akár manuálisan, akár bármely másik erre szolgáló Alkalmazáson keresztül).

 

 

 

12.13. A Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli azért, ha a Felhasználó a Regisztráció során vagy azt követően valótlan adatokat ad meg.

 

 

 

12.14. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználó adatainak az Alkalmazáson keresztül illetéktelenek számára elérhetővé válásáért, amennyiben az a Felhasználónak felróható módon kerül elérhetővé illetéktelen személyek számára. A Felhasználó köteles megtenni minden olyan intézkedést, ami szükséges az adatai megóvásához arra az esetre, ha a készüléke, amelyre az Alkalmazást telepítette illetéktelenekhez kerül.

 

 

 

12.15. A Szolgáltatót nem terheli felelősség a Felhasználó azon káráért, amelyet a Szolgáltató ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okoz.

 

 

 

12.16. A Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, hogy a Felhasználó az általa felkeresett Parkolóházban biztosan fog találni szabad és a Jármű műszaki paramétereinek megfelelő parkolóhelyet.

 

 

 

  1. A Szolgáltató szellemi tulajdonjogai

 

 

 

13.1. A „Sparking” megjelölés kizárólagos licencia jogosultja a Szolgáltató. A Felhasználó a Szolgáltató kifejezett előzetes írásbeli hozzájárulása és engedélye nélkül nem jogosult a „Sparking” megjelölés vagy azzal összetéveszthető más megjelölés védjegyként, cégnévként, üzleti névként, domain névként vagy bármely más módon való használatára, bejelentésére, vagy más módon a megjelöléshez kapcsolódó jogok követelésére és érvényesítésére.

 

 

 

13.2. Felhasználó a „Sparking” megjelölést nem használhatja a jelen ÁSZF-be, vagy a Szolgáltató jogos, illetőleg üzleti érdekeibe ütköző módon.

 

 

 

13.3. Az Alkalmazás letöltésével a Felhasználó az Alkalmazás használatára a szerződés fennállásának időtartamához igazodó, Magyarország területére kiterjedő nem kizárólagos, tovább nem adható felhasználási jogot szerez. A Felhasználó a felhasználási jogát nem értékesítheti és harmadik személyek részére nem adhatja tovább. A Felhasználó az Alkalmazás forráskódját nem másolhatja, nem modellezheti vissza, nem szedheti elemekre, nem kísérelheti meg visszafejteni, továbbá az Alkalmazást, és annak valamely részét vagy frissítését nem másolhatja, és nem kísérelhet meg abból származó alkalmazást fejleszteni.

 

 

 

13.4. Az Alkalmazás letöltésével, valamint a Szolgáltatás igénybevételével a Felhasználó a 13.3 pontban rögzítettek szerinti felhasználói jogosultságon túl semmilyen jogosultságot nem szerez a Szolgáltatónak az Alkalmazáshoz és Szolgáltatáshoz fűződő szellemi tulajdonjogai, különösen szerzői jogai és iparjogvédelmi jogai vonatkozásában.

 

 

 

13.5. A Szolgáltató szavatol azért, hogy az Alkalmazáshoz, valamint a Szolgáltatáshoz fűződő valamennyi szellemi tulajdonjog, különösen szerzői és iparjogvédelmi jogok jogosultja, és azokhoz nem fűződik harmadik félnek olyan jogosultsága, amely a Felhasználót az Alkalmazás zavartalan használatában vagy a Szolgáltatás igénybevételében megakadályozná, korlátozná vagy az Alkalmazás használatát vagy Szolgáltatás igénybevételét kizárná.

 

 

 

13.6. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot minden, a Szolgáltatás rendszeréhez tartozó szerzői jogi tartalom, és iparjogvédelmi mű vonatkozásban, valamint a Szolgáltatás tágabban értelmezett elemei, így többek között a domain jogosultság vonatkozásában.

 

 

 

13.7. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a szellemi tulajdonjogai megsértésének észlelése esetén jogos érdekeinek védelme érdekében a jogsértővel szemben jogait és igényeit bírói úton érvényesítse.

 

 

 

  1. Panaszkezelés, fogyasztóvédelem

 

 

 

14.1. A Felhasználó panaszaival, észrevételeivel a Szolgáltató ugyfelszolgalat@sparking.eu e-mail címére küldött elektronikus levélben, illetőleg az Alkalmazáson belül tud a Szolgáltatóval kapcsolatba lépni.

 

 

 

14.2. A Szolgáltató kizárólag a Szolgáltatással közvetlen kapcsolatban felmerülő panaszok, észrevételek esetében tud eljárni. Egyéb esetekben a Felhasználó a panasszal vagy észrevételeivel érintett szolgáltatást nyújtó féllel tud kapcsolatba lépni (pl. Parkolóház, Fizetési Szolgáltató).

 

 

 

14.3. A fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében a Felhasználó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testülethez fordulhat. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a Felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.

 

 

 

14.4. A Felhasználó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület elérhetőségei a http://www.fogyasztovedelem.kormany.hu/node/8579 weboldalon találhatók. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és elérhetőségei: Budapesti Békéltető Testület Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.Telefonszáma: (1) 488-2131Fax száma: (1) 488-2186E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

 

 

 

  1. Egyéb rendelkezések

 

 

 

15.1. Jelen ÁSZF-re a magyar jog irányadó.

 

 

 

15.2. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.A Felek kötelesek minden vitás helyzetet békés úton és tárgyalások útján rendezni. A Felhasználó minden panaszával, aggályával vagy minden egyéb a Szolgáltatáshoz vagy az Alkalmazáshoz kapcsolódó kérdésével köteles elsődlegesen a Szolgáltatóhoz fordulni a vitás kérdések hatékony, gyors és a békés utón történő feloldása és megoldása érdekében. Amennyiben ez nem lehetséges, a Felek jogvitájuk rendezésére a magyar bíróságok kizárólagos joghatóságát kötik ki.

 

 

Sparking

 

Általános Szerződési Feltételek

 

  1. sz. melléklet – Adatkezelési szabályzat

 

Sparking adatkezelési tájékoztató

 

 

(hatályos: 2018. 06.06.-től visszavonásig)

 

 

 

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa el a jelen adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat. Jelen adatkezelési tájékoztatóval (a továbbiakban: „ Tájékoztató”) a Parkour Technologies Kft. (cégjegyzékszám: Cg. 01-09-303490; adószám: 26130107-2-43; székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér ) mint adatkezelő (a továbbiakban: „ Szolgáltató”) tájékoztatást nyújt a Szolgáltató https://www.sparking.eu elérésű honlapja (a továbbiakban: „ Honlap”) minden látogatójának (a továbbiakban: „ Honlap Látogató”), továbbá a Szolgáltató „Sparking” elnevezésű parkolási szolgáltatását (a továbbiakban: „ Szolgáltatás”) és az ennek igénybevételét biztosító, mobiltelefonon vagy más arra alkalmas mobileszközön futtatható alkalmazást (a továbbiakban: „ Alkalmazás”) használni kívánó és használó minden magánszemélynek (a továbbiakban: „ Felhasználó”), továbbá egyéb magánszemélyek (Honlap Látogatók, Felhasználók és egyéb magánszemélyek együtt a továbbiakban: „ Érintettek”) a személyes adataik Szolgáltató általi kezeléséről. Ahhoz, hogy a Felhasználó a Szolgáltatást igénybe tudja venni, a jelen Tájékoztatót meg kell ismernie és a jelen Tájékoztatóban leírt személyes adatainak a jelen Tájékoztatóban leírt kezeléséhez kifejezetten hozzá kell járulnia. Ezt akként teheti meg, hogy az Alkalmazás telepítése során az adatkezelésre vonatkozó jelölőnégyzetet kitölti. A teljes Tájékoztató a telepítés során a jelölőnégyzet kitöltését megelőzően a jelölőnégyzet mellett megadott hiperlinken érhető el. Ha a Felhasználó az adatkezeléshez nem járul hozzá, a Szolgáltatás igénybevétele nem lehetséges.

 

 

  1. Személyes adatok kezelése

 

 

  1. A Honlap látogatásához kapcsolódóan

 

 

A Szolgáltató a Honlapján a felhasználói élmény növelése és a felhasználás kényelmesebbé tétele érdekében rövid szövegeket, anonim felhasználói azonosítókat, ún. cookie-kat használ. A cookie-k egyedi számítógép-azonosítót, profilinformációkat tárolnak a Honlap Látogató számítógépére, készülékére elhelyezve. A cookie-k a Honlap Látogató személyének azonosítására nem alkalmasak, azonban alkalmasak a számítógépének, készülékének azonosítására, felismerésére.A Honlap Látogató a böngészője megfelelő beállításával be tudja állítani azt, hogy a cookie-knak a számítógépén, készülékén való elhelyezését megtiltsa. A cookie-k számítógépen való elhelyezésének megtiltása esetén azonban a felhasználói élmény nem változik.A Szolgáltató igénybe veheti harmadik fél szolgáltatók reklám szolgáltatását, amely során a harmadik fél reklámszolgáltató cookie-k segítségével elmentheti a Honlap Látogatójának adatait, különösen a Honlap látogatásának tényét, idejét, a Honlapon töltött időt stb., annak érdekében, hogy a Honlap Látogató a Szolgáltatásra vonatkozóan célzott hirdetést kaphasson. Erről a Honlap Látogató külön értesítést kap és külön hozzá kell járulnia ezen hirdetésekhez való hozzájutáshoz.

 

 

  1. Az Alkalmazás telepítéséhez kapcsolódóan

 

 

A Szolgáltatás igénybevétele kizárólag az Alkalmazás letöltésével, telepítésével és használatával lehetséges. Az Alkalmazás telepítése során a Szolgáltató hozzájut az Alkalmazás letöltését lehetővé tevő webáruháztól a letöltési adatokhoz (így az Alkalmazás letöltésének időpontja, illetve az Alkalmazás letöltését lehetővé tevő webáruház neve), továbbá a Felhasználó következő személyes adataihoz: a Felhasználó által használt mobileszköz szoftverének típusához és ahhoz az információhoz, hogy a Felhasználó elmúlt-e 18 éves. Az Alkalmazás telepítésével a Felhasználó hozzájárul ezen adatainak Szolgáltató általi kezeléséhez.Ha a Felhasználó ehhez hozzájárul az Alkalmazás telepítése vagy használata során, az Alkalmazás a Felhasználó mobileszközén a mobileszköz következő alkalmazásaihoz fér hozzá: kamera, fényképek, helyadatok. A kamera, és a fényképekhez való engedélyezés nem elengedhetettlen a Szolgáltatás igénybevételéhez, azonban a helyadatok hozzáférésének engedélyezése nélkül a Szolgáltatást nem lehet igénybe venni.

 

 

  1. A Szolgáltatásra való regisztrációhoz kapcsolódóan

 

 

  1. A regisztrációhoz szükséges személyes adatok köre. A Szolgáltatás kizárólag az Alkalmazáson regisztrált Felhasználó számára elérhető. A Szolgáltató a Felhasználó regisztrációjához a következő személyes adatokat kéri a Felhasználótól:A regisztrációhoz kötelező adatok:

 

 

  • a Felhasználó személyének azonosításához: a Felhasználó vezetékneve, keresztneve (neme);

 

 

 

  • a Felhasználói fiók létrehozásához és a Szolgáltatóval való kapcsolattartáshoz magánszemély esetén: a Felhasználó e-mail címe, telefonszáma, a Felhasználó által választott legalább 8 (nyolc) karakter hosszúságú jelszó vagy – Google Connect-tel, illetve Facebook Connect-tel történő belépés használata esetén – az ezekhez használt személyes e-mail cím és jelszó, a jelszó a Szolgáltató számára sem visszafejthető.

 

 

 

  • Felhasználó Alkalmazáson belül regisztrálni kívánt járművének (a továbbiakban: „ Jármű”) azonosításához és ennek Felhasználói fiókhoz való társításához: a Jármű rendszáma;

 

 

 

  • számlaküldés céljából: a Felhasználó vezetékneve, keresztneve (neme), e-mail címe.

 

 

 

A regisztrációhoz a Felhasználó választása szerint megadható adatok:

 

 

  • a Felhasználó által a Járműnek adott fantázianév;

 

 

 

  • a Járműről a Jármű vezető oldali ajtajának nyitott állapotában a Jármű orrától készített képfelvétel vagy mozgóképfelvétel;

 

 

 

  • a Felhasználó részére számla kiállításához, amennyiben a Felhasználó a Szolgáltatás igénybevételével kapcsolatosan automatikusan kiállított elektronikus nyugtán kívül számlát kér: a Felhasználó lakcíme vagy postacíme, számlázási címe (opcionálisan, amennyiben a lakcímtől vagy postacímtől eltérő).

 

 

 

  1. A Felhasználó Facebook vagy Google fiókja. Amennyiben a Felhasználó úgy dönt, hogy az Alkalmazásba önálló felhasználónév és jelszó megadása helyett a már meglévő Facebook vagy Google fiókjával kíván belépni, ennek megadásával és megtörténtével hozzájárul ahhoz, hogy egyes adatait a Szolgáltató a Facebook-tól vagy Google-től vegye át a Facebook és Google szabályzatainak megfelelően, illetőleg, hogy a Szolgáltató hozzáférhet a Felhasználó következő személyes adataihoz:

 

 

  • a Felhasználó Facebook-on feltüntetett felhasználóneve, neme, e-mail címe, telefonszáma, profilképe, ismerőseinek listája, vagy

 

 

 

  • a Felhasználó Google fiókjához használt felhasználónév és e-mail cím.

 

 

 

A fentieken túl a Szolgáltató más adatokat nem vesz át a Facebook-tól vagy a Google-től.3. A Szolgáltatás díjának és költségeinek Felhasználó által történő fizetéséhez szükséges személyes adatok. A Szolgáltatásra való regisztrációhoz a Szolgáltatás díjának és költségeinek Felhasználó által történő fizetéséhez szükséges személyes adatokat (lásd lent) nem a Szolgáltató, hanem az általa igénybevett Simple nevű szolgáltatás üzemeltetője, az OTP Mobil Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1093 Budapest, Közraktár utca 30-32., Cégjegyzékszám: 01-09-174466; a továbbiakban: „ Fizetési Szolgáltató”) kezeli. A Fizetési Szolgáltató mint adatfeldolgozó által a fizetési tranzakció lebonyolítása, a fizetési tranzakció hitelesítése és az esetleges csalások megelőzése céljából kezelt személyes adatok a következők: a Felhasználó által megadott bankkártya száma, lejáratának dátuma, birtokosának neve, CVC kódja, tulajdonosának (a bankkártyát kibocsátó banknak) a neve, a Felhasználó neve, telefonszáma, e-mail címe, a tranzakció összege, a tranzakciót küldő készülék IP címe, a tranzakció dátuma és időpontja, számlázási cím. A Fizetési Szolgáltató, mint adatfeldolgozó által végzett résztevékenység mindezen személyes adatok rögzítésére, tárolására, authorizációs partnereknek történő továbbításra, törlésre terjed ki.A Fizetési Szolgáltató jogosult al-adatfeldolgozókat igénybe venni. A fizetési tranzakciók hitelesítésére és csalások megelőzésére a Fizetési Szolgáltató az alábbi al-adatfeldolgozókat veszi igénybe:

 

 

  • – OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16., cg. 01-10-041585)

 

 

 

  • – Borgun hf. (Ármuli 30, 108 Reykjavik, Izland, cg. 440686-1259)

 

 

 

A Fizetési Szolgáltató az általa igénybe vett al-adatfeldolgozókért úgy felel, mintha az al-adatfeldolgozási tevékenységet ő maga látná el. A Fizetési Szolgáltató csak olyan al-adatfeldolgozót jogosult igénybe venni, amely megfelel a mindenkori adatvédelmi jogszabályoknak és a Fizetési Szolgáltató általános szerződési feltételei szerint az adatfeldolgozóra vonatkozó rendelkezéseknek, különös tekintettel, de nem kizárólag az adatbiztonsági követelményeknek.A Szolgáltató a Felhasználó által a Fizetési Szolgáltatónak megadott mindezen személyes adatokat nem kapja meg automatikusan a Fizetési Szolgáltatótól, mindössze a Fizetési Szolgáltató által mindezen személyes adatok alapján generált számsort kap meg. A bankkártya adatok alapján generált számsorból a Felhasználó által a Fizetési Szolgáltatónak megadott fenti személyes adatok nem visszafejthetőek, azokat a Szolgáltató nem képes megismerni, azonban a Szolgáltató megkeresésére a Fizetési Szolgáltató kiadhatja a Szolgáltató részére bankkártya adatokat.4. A Járműről a Jármű hitelesítéséhez készített felvételek mint esetleges személyes adatok. A Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban: „ ÁSZF”) foglaltak szerint a Felhasználó felelőssége arról meggyőződni, hogy a Járműről készített fényképen vagy rövid mozgóképfelvételen személyek ne szerepeljenek, amiként az is a Felhasználó felelőssége, hogy ezen felvételek szerzői jogaival jogszerűen rendelkezzen és másolatát a Szolgáltatónak jogszerűen kiadhassa a Szolgáltatás nyújtása céljából.Tekintettel arra, hogy egy Felhasználó több Járművet is regisztrálhat az Alkalmazáson belül, a Felhasználó a jelen Tájékoztató elfogadásával nyilatkozik arról, hogy megértette, hogy az ÁSZF-ben foglaltak szerint tájékoztatási kötelezettség terheli arra vonatkozóan, hogy az Alkalmazáson regisztrált Jármű valamennyi használóját értesítse a Szolgáltató által kezelt adatok köréről.

 

 

  1. A Szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan

 

 

  1. A személyes adatok köre. A Szolgáltató a Szolgáltatásnak az Alkalmazáson keresztüli biztonságos igénybevételéhez elengedhetetlenül szükséges személyes adatokat kezeli, amelyek a Szolgáltatásra való regisztrációhoz szükséges személyes adatokon kívül (ld. fent a 3.1 pontban) a Felhasználó parkolással összefüggő személyes adatait jelentik, amely utóbbiak a következők: a Jármű parkolóhelyre (Parkolóházba) történő érkezésének és távozásának helye és ideje, a parkolás díja és helye, a Járműről (és annak vezetőjéről, utasairól) az érkezés és távozás időpontjában készített fénykép-, illetve mozgóképfelvétel. 2. A Szolgáltató által a Parkolóházban elhelyezett kamerás megfigyelőrendszer. A Szolgáltató a Parkolóház(ak) beléptető kapuinál önálló, szünetmentes kamerarendszert üzemeltet. Egy kamera a Parkolóházba behajtó valamennyi jármű rendszámát pásztázza, egy másik kamera pedig akkor aktiválódik, amikor a rendszámokat pásztázó kamera valamely Felhasználó által a Szolgáltatás igénybevétele érdekében regisztrált rendszámot értékel. Ezek működésére a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: „ Szvtv.”) rendelkezései irányadók. A felvételek készítésének célja vagyonvédelmi: annak a kockázatnak a csökkentése, hogy a Szolgáltatást ne vehesse igénybe jogtalanul a Felhasználó terhére a parkolóhelyre (Parkolóházba) a Járművel azonos rendszámmal rendelkező, de a Járműtől eltérő gépjárművel behajtó személy, és ezáltal a Felhasználó vagyonának megóvása, mivel a jogsértések észlelése, az elkövető tettenérése, illetve e jogsértő cselekmények megelőzése, azok bizonyítása más módszerrel nem érhető el, továbbá e technikai eszközök alkalmazása elengedhetetlenül szükséges mértékű, és az információs önrendelkezési jog aránytalan korlátozásával nem jár. A felvételeket a Szolgáltató a Parkolóháztól elkülönült, zárt informatikai rendszerben tárolja. A kamerás megfigyelés tényéről és látószögéről a Szolgáltató megfelelő módon tájékoztatja a harmadik személyeket. A Szolgáltató a felvételeket haladéktalanul, de a mindenkori jogszabályban foglalt határidőn belül törli (lásd a lenti III. 3. pontot). 3. Parkolóházak kamerái. A Szolgáltató során igénybe vehető parkolóhelyeket biztosító parkolóházak (a továbbiakban: „Parkolóház(ak)”) kamerás megfigyelőrendszereket üzemeltethetnek. Ezen kamerák működéséért a Szolgáltató nem felel, a Felhasználó ezekről a Parkolóháznál tájékozódhat. 4. Hitelesített Járművel kapcsolatos adatkezelés. Az Alkalmazáson belül Járművét fényképpel vagy mozgóképfelvétellel hitelesített Felhasználó a következő előnyökben részesül:

 

 

  • parkoláskor mobileszközére üdvözlő üzenetet kap a Szolgáltatótól az adott Parkolóház lokációjával; és

 

 

 

  • már a parkolás időtartama alatt megismerheti és nyomon követheti az Alkalmazáson belül a parkolás hozzávetőleges helyszínét (parkolási terület), az adott Parkolóház árlistáját, a parkolás időtartamát (a parkolás pontos kezdetétől végéig), a Jármű rendszámát, a parkolási díj végösszegét;

 

 

 

  • a parkolást követően megismerheti és nyomon követheti az Alkalmazáson belül korábbi parkolásainak pontos helyszínét és az érintett Parkolóházak parkolások napján aktuális árlistáit, korábbi parkolásainak időtartamát (annak pontos kezdetétől végéig), a korábbi parkolásai során fizetett parkolási díjat, a Jármű rendszámát.

 

 

 

Ehhez képest a Járművét nem hitelesítő Felhasználó az Alkalmazáson belül a parkolás időtartama alatt, illetve azt követően csak a parkolás dátumát és aktuális időtartamát, az aktuális parkolási díjat, a Jármű rendszámát, illetve a parkolás végén a parkolás végösszegét ismerheti meg, a parkolás hozzávetőleges helyszínét (parkolási terület) és pontos időtartamát nem. A félreértések elkerülése végett a Szolgáltató a fentiekben felsorolt személyes adatokat kezeli akkor is, ha a Felhasználó nem hitelesíti Járművét, a hitelesítésből adódó különbséget az jelenti, hogy a nem hitelesített Felhasználó egyes információkat csak akkor és annyiban ismerhet meg, ha tájékoztatást kér a Szolgáltatótól személyes adatai kezelésével kapcsolatban és csak a személyes adataira vonatkozóan.

 

 

  1. A panaszkezeléshez kapcsolódóan

 

 

A Felhasználó az ÁSZF-ben leírtak szerint tud a Szolgáltatással kapcsolatos panaszbejelentést tenni. A panaszkezeléshez kapcsolódóan a Szolgáltató a Felhasználó által előterjesztett panasz során megadott személyes adatokat (így különösen, de nem kizárólagosan a panasz előterjesztésének idejét, módját, a panasz részletes leírását, a panaszolt felhasználás körülményeit, a panasszal kapcsolatban előterjesztett dokumentumokat), továbbá a panasz ügyintézéséhez szükséges mértékben a Felhasználó részére történt Szolgáltatás nyújtás körében kezelt személyes adatokat kezeli. A Szolgáltató a panaszkezelés rendjére vonatkozóan a Felhasználókat külön tájékoztatja.

 

 

  1. A Szolgáltató által végezni kívánt marketing tevékenységhez kapcsolódóan

 

 

A Szolgáltató a Felhasználók körében a Szolgáltatás népszerűsítése, a Szolgáltatás ismertségének és használatának előmozdítása, továbbá a Szolgáltatás minőségének növelése érdekében a Felhasználók vezetéknevét, keresztnevét (nemét), e-mail címét, lakcímét vagy postacímét, telefonszámát, illetőleg mobiltelefonszámát kezeli. A marketing célú adatkezelést a Szolgáltató csak a Felhasználó külön kifejezett hozzájárulásával kezelheti, és a Felhasználó kifejezett kérésére az erre a célra irányuló adatkezelést haladéktalanul megszünteti. A Honlap Látogató hírlevél fogadására való feliratkozáshoz az Érintettnek az e-mail címét, valamint tartózkodási helye településének nevét kell megadnia. A hírlevélre feliratkozáskor a feliratkozás időpontja és a feliratkozás időpontja szerinti IP cím is rögzítésre kerülhet. A hírlevél és direkt marketing anyagok fogadására való feliratkozással az Érintett hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató reklámot tartalmazó elektronikus üzenetet küldjön az Érintettnek, tájékoztatást nyújtson az aktuális információkról, akciókról, új funkciókról, játékokról, stb.

 

 

  1. Egyéb célokból

 

 

A Szolgáltató a Parkolóházakba behajtó autók számát figyeli, és üzletfejlesztési célból kezeli, továbbá más anonimizált adatokból statisztikát és kimutatást készít a Szolgáltatás fejlesztése érdekében.

 

 

  1. KINEK TOVÁBBÍTHATJA A SZOLGÁLTATÓ A SZEMÉLYES ADATOKAT?

 

 

  1. Parkolóházaknak:

 

 

A Szolgáltató a Szolgáltatás teljes körű és zavartalan nyújtása érdekében szükségszerűen szorosan együttműködik a Parkolóházakkal, részükre továbbítja a Jármű rendszámát, a Jármű Parkolóházba történő érkezésének és távozásának idejét (azaz a parkolás időtartamát), az erről (be- és kihajtásról) készült kép- és videó felvételeket, a parkolás hozzávetőleges helyszínét (parkolási terület) helyét, a parkolás díját és a bérletek parkolóhelyenkénti árazását. A Parkolóházak mindezen személyes adatok tekintetében a Szolgáltató adatfeldolgozóiként járnak el. Abban az esetben, ha a fennmaradó parkolási díj meghaladja a Szolgáltató által az Alkalmazásra való regisztrációkor igényelt óvadéki összeget, a Szolgáltató továbbítja a Parkolóháznak a parkolási díj megfizetése céljából a fentieken túl a Felhasználó vezetéknevét, keresztnevét, a Felhasználó telefonszámát. A Parkolóházak mindezen személyes adatok tekintetében önálló adatkezelőként járnak el, mivel ilyenkor a parkolás a Parkolóházzal létrejövő szerződés alapján történik.

 

 

  1. Számlakibocsátó szoftvert üzemeltető cégnek:

 

 

A Szolgáltató a Szolgáltatás ellenértékéről a számlát egy olyan szoftverrel készíti el és bocsátja ki, amely szoftvert a KBOSS.hu Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony utca 7.) cég üzemelteti. E cég a számlák tartalmát (a Felhasználó vezetéknevét, keresztnevét (nem), lakcímét vagy postacímét, számlázási cím (amennyiben a lakcímtől eltérő), valamint a Felhasználó parkolásának időtartama és a parkolás díját) a számlakibocsátó-kezelő szoftver üzemeltetése, karbantartása, hibaelhárítása érdekében megismerheti mindezen feladatok elvégzéséhez minimálisan szükséges mértékben és ideig. Ebben a körben a KBOSS.hu Kft cég a Szolgáltató által megbízott adatfeldolgozóként jár el.

 

 

  1. Rendőrségnek, honvédelmi és nemzetbiztonsági szolgálatnak:

 

 

Jogszabály által előírt esetben vagy jogerős bírósági határozat alapján a Szolgáltató valamennyi kezelt személyes adatot átadhatja a jogszabályokban meghatározott rendvédelmi szerveknek (így különösen, de nem kizárólagosan rendőrségnek, honvédelmi és nemzetbiztonsági szolgálatoknak).

 

 

  1. A Szolgáltató által megbízott könyvelési, pénzügyi és jogi tanácsadóknak:

 

 

A Szolgáltató törvényes kötelezettségeinek való megfelelése, illetve követelései biztosítása, továbbá jogai, jogos érdekei érvényesítése érdekében a jelen Tájékoztatóban leírt személyes adatokat továbbíthatja a Szolgáltató által megbízott tanácsadóknak (így különösen, de nem kizárólagosan könyvelőknek, pénzügyi és jogi tanácsadóknak).

 

 

III. Az adatok megőrzésének időtartama

 

 

  1. A Honlap látogatásához kapcsolódó személyes adatokat a Szolgáltató a jogai és jogos érdekei érvényesítése érdekében a látogatás idejétől számított öt (5) évig (vagy ha az esetleges igényérvényesítés elévülési ideje hosszabb, ezen időtartam végéig) őrzi meg.2. Az Alkalmazás telepítéséhez és a Szolgáltatásra való regisztrációhoz kapcsolódó személyes adatokat, a Szolgáltató a jogai és jogos érdekei érvényesítése érdekében a Felhasználó regisztrációjának megszűnésétől számított öt (5) évig (vagy ha az esetleges igényérvényesítés elévülési ideje hosszabb, ezen időtartam végéig) őrzi meg.3. A Szolgáltatás nyújtásához és kapcsolattartáshoz kapcsolódó személyes adatokat a Szolgáltató a jogai és jogos érdekei érvényesítése érdekében a Felhasználó parkolásának idejétől számított öt (5) évig (vagy ha az esetleges igényérvényesítés elévülési ideje hosszabb, ezen időtartam végéig) őrzi meg, kivéve

 

 

  • a Szolgáltató által kibocsátott számlákat, amelyeket a Szolgáltató a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelő időtartam végéig (jelen Tájékoztató időpontjában: nyolc (8) évig) őrzi meg.

 

 

 

  1. A Szolgáltató a panaszkezeléssel kapcsolatos személyes adatokat a saját és a Felhasználó (fogyasztó) jogai és jogos érdekei érvényesítése érdekében a panasz idejétől számított öt (5) évig (vagy ha az esetleges igényérvényesítés elévülési ideje hosszabb, ezen időtartam végéig) őrzi meg.5. A Szolgáltató a marketing célú személyes adatokat a Felhasználó regisztrációjának törléséig, illetőleg a beleegyezés visszavonásáig őrzi meg.

 

 

  1. Az adatok tárolása

 

 

A Szolgáltató a személyes adatokat az aktuális székhelyén (jelenleg: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. IV. emelet) őrzi.

 

 

  1. Az adatkezelés jogalapja

 

 

A jelen Tájékoztatóban felsorolt személyes adatok Szolgáltató általi kezelésének (gyűjtésének, tárolásának, továbbításának stb.) jogalapja az Érintettek (Honlap Látogató, Felhasználó, stb.) önkéntes hozzájárulása, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: „ Infotv”). 5. § (1) a) pontja és az Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679 számú rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46 EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Általános Adatvédelmi Rendelet; a továbbiakban: „ GDPR”) 6. cikk (1) a) pontja szerint.A hozzájárulás visszavonása esetén a Szolgáltató a jelen Tájékoztatóban felsorolt személyes adatokat az Infotv. 6. § (4) bekezdése, illetve (1) bekezdés b) pontja, illetve a GDPR 6. cikk (1) b) és c) pontja szerint kezeli.A panaszkezeléshez kapcsolódó személyes adatokat a Szolgáltató a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. §-a szerint kezeli.

 

 

  1. ADATBIZTONSÁG

 

 

  1. A Szolgáltató számára kiemelten fontos, hogy az általa kezelt, illetőleg feldolgozott személyes adatok biztonságban legyenek, és ne forduljon elő olyan adatbiztonságot sértő esemény, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférését eredményezi ( adatvédelmi incidens). 2. A Szolgáltató megfelelő szerződésekkel törekszik azt biztosítani, hogy valamennyi személyes adathoz csak az elérni kívánt cél érdekében bevonni szükséges körben és időtartamban férjenek hozzá személyek (munkavállalók, közreműködők akár a Szolgáltató, akár adatfeldolgozói oldalán. A Szolgáltató e személyek adatvédelmi tudatosságát adatvédelmi képzésekkel növeli és fejleszti, annak érdekében, hogy ezzel is megelőzze az adatvédelmi incidensek előfordulását és elősegítse az esetlegesen előforduló adatvédelmi incidens hatékony, gyors és megnyugtató kezelését. 3. A Szolgáltató a tudomány és technológia állása és megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, többek között adott esetben biztosítja a személyes adatok álnevesítését és titkosítását, a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegét, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét. 4. A Szolgáltató a személyes adatok biztonságáért fizikai vagy műszaki incidens esetén a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben visszaállítja és a hozott intézkedéseket folyamatos felülvizsgálat alatt tartja. 5. A Szolgáltató biztosítja az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást. 6. A Szolgáltató a kiszervezett tevékenységek körében a partnereit gondos kiválasztási eljárás alapján kívánja kiválasztani, azt szem előtt tartva, hogy mennyiben képesek a birtokukba jutott személyes adatok biztonságát garantálni.

 

 

VII. AZ ÉRINTETTET MEGILLETŐ JOGOK

 

 

  1. Az átlátható tájékoztatáshoz és kommunikáció való jog. A Szolgáltató megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az Érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó valamennyi információt és minden tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa. A Szolgáltató személyes adatok kezelésére vonatkozó jelen Tájékoztatójának mindenkor hatályos változatát az Érintett a Szolgáltató weboldalán, valamint az Alkalmazáson belül érheti el. 2. Hozzáférési jog. Az Érintett jogosult arra, hogy a Szolgáltatótól visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatok köréhez, az adatkezelés céljához, az adatkezelés címzettjeihez, az adatok tárolásának tervezett időtartamához, az adatok forrására vonatkozó információhoz vagy jogszabályban meghatározott más információhoz hozzáférést kapjon. 3. A helyesbítéshez és törléshez való jog. Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse vagy kiegészítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. A Szolgáltató kifejezetten kéri minden Érintettől, hogy bármilyen adatváltozás, hibásan rögzített adat észlelése, esetleges valótlan adat megadása esetén kezdeményezzék a Szolgáltatónál a pontatlan személyes adatok kijavítását. 4. Az adatkezelés korlátozásához való jog. Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató korlátozza az adatkezelést, ha az az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, az adatkezelés jogellenes, és az adatok törlése helyett az érintett az adatok felhasználásának korlátozását kéri, az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen. 5. Az adathordozhatósághoz való jog. Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa a Szolgáltató rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná a Szolgáltatót, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta. 6. A tiltakozáshoz való jog. Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ha az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges vagy az adatkezelés a Szolgáltató vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben a Szolgáltató a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. 7. Jogérvényesítés. Az Érintett a jelen VII. pontban kifejtett jogait a Szolgáltató support@sparking.eu e-mail címére küldött kérelmében érvényesítheti.8. Adatvédelmi tisztségviselő. A Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőt jelöl ki, tekintettel arra, hogy a Szolgáltatás mint a Szolgáltató alaptevékenysége olyan adatkezelési műveleteket foglal magában, amelyek jellegüknél, hatókörüknél és/vagy céljaiknál fogva az Érintettek rendszeres és szisztematikus nagymértékű megfigyelését teszik szükségessé. Az adatvédelmi tisztviselő a következő e-mail címen közvetlenül elérhető: support@sparking.eu.

 

 

VIII. Jogorvoslat

 

 

Amennyiben a Szolgáltató az érintett valamely fenti igénye vonatkozásában nem tesz eleget kötelezettségének, abban az esetben az érintett kérelme alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: „ NAIH”) az ügyben vizsgálatot indít, vagy hatósági eljárást folytat le. A NAIH elérhetőségei: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.Telefon: 061/391-1400Fax: 061/391-1410E-mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu, Weboldal: https://www.naih.hu. A NAIH döntésétől függetlenül az Érintett a jogainak megsértése esetén az illetékes bírósághoz fordulhat.

 

 

  1. EGYÉB

 

 

  1. A Felhasználó a Szolgáltatásra vonatkozó regisztráció, illetőleg a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan kizárólag a saját valós adatait adhatja meg. A Szolgáltatót nem terheli felelősség azon jogkövetkezményekért, amelyek abból erednek, hogy a Felhasználó valótlan vagy nem a saját adatait adta meg. 2. A Szolgáltató jogosult az adatok igazolását kérni a Szolgáltató és a Felhasználó között a Szolgáltatás igénybevételére létrejött szerződés általános szerződési feltételeinek megfelelően. 3. A Szolgáltató nem felel harmadik fél szolgáltatók adatkezeléséért és adatbiztonsági intézkedéseiért, azokra a harmadik fél szolgáltatók adatkezelési tájékoztatója lesz irányadó. 4. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a későbbiekben, különösen jogszabályváltozás esetén saját hatáskörében módosítsa a Tájékoztatót, annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy a Tájékoztatóban foglalt információk megfelelő tájékoztatást nyújtanak az Érintettek személyes adatai gyűjtésével és kezelésével kapcsolatban. 5. A Tájékoztató módosítása esetén a Szolgáltató a módosítás tényét, a változások tömör összefoglalását a módosított rendelkezések megjelölésével, a módosítás hatálybalépésének dátumát és a módosított Tájékoztató teljes szövegét legalább tíz (10) nappal a hatálybalépést megelőzően megküldi a Felhasználóknak a regisztráció során megadott e-mail címükre, valamint a Honlapon is közzéteszi. 6. A Tájékoztató rendelkezéseit kiegészíthetik más információk, amelyeket az Érintett a Szolgáltatótól kapott.

 

 

Sparking Általános Szerződési Feltételek

 

  1. sz. melléklet – Keretszerződés

 

 

Szerződésszám: [*]

 

 

A jelen keretszerződés egyrészről a Parkour Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. IV. emelet; Cégjegyzékszám: 01-09-303490; Adószám: 26130107-2-43; a továbbiakban a „ Szolgáltató”) mint szolgáltató másrészről

 

 

 

[Családi és utónév] ([email cím]; a továbbiakban a „Felhasználó”) mint felhasználó (Szolgáltató és Felhasználó a továbbiakban együttesen: „Felek”, külön-külön: „Fél”) között.

 

 

 

Jelen keretszerződés (a továbbiakban: „Keretszerződés”) megkötésével a Felhasználó jogot szerez arra, hogy annak időtartama alatt, mint Felhasználó Egyedi Szerződés(ek) megkötésével a Szolgáltató által nyújtott kényelmi parkolási szolgáltatást (a továbbiakban: „ Szolgáltatás”) igénybe vegye.

 

 

 

A Szolgáltatás igénybevételének feltételeit a Parkour Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság „Sparking általános szerződési feltételek” című dokumentuma (a továbbiakban: „ ÁSZF”) tartalmazza.

 

 

 

Az ÁSZF és mellékletei a jelen Keretszerződés elválaszthatatlan részét képezik.

 

Felhasználó kijelenti, hogy a felhasználói regisztrációt megelőzően az ÁSZF-et, ideértve az annak mellékletét képező Adatvédelmi Tájékoztatót, valamint az ÁSZF-ben szereplő 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szerinti tájékoztatást és a távollevők között kötött szerződésekre vonatkozó különös szabályokat) megismerte, megértette, elfogadja és az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.

 

 

 

A Keretszerződés és az ÁSZF a szerződés tárgyát képező szolgáltatásra vonatkozóan valamennyi feltételt teljességében tartalmazzák, a szerződéskötés során tett, jelen Keretszerződésben nem foglalt nyilatkozatok, ajánlatok, kötelezettségvállalások, nem képezik a szerződés részét. A jelen szerződés megkötésével minden korábbi, e tárgyban folytatott szóbeli vagy írásbeli egyeztetés, illetve létrejött megállapodás hatályát veszti. Nem képezik a szerződés részét mindazon szokások, amelyek alkalmazásában a Felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, illetve mindazon gyakorlat, melyet egymás között kialakítottak. Nem képezi a szerződés részét továbbá semmilyen, az adott üzletágban hasonló szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás.

 

 

 

Budapest, 2019.06.01.

 

 

 

Parkour Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság

 

 

 

Mellékletek: Sparking Általános Szerződési Feltételek (mellékletekkel)